Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
O LYRIC LOVE Babits könyvtára és az angol irodalom
halála után a segélyezés egy új formáját alakították ki, azzal támogatták a nehéz körülmények között lévő családot, hogy megvették a költő könyvtárát, majd ide kerültek Kosztolányi Dezső könyvei is. A könyvtár gondozására olyan fiatal irodalmárokat kértek fel, akik anyagi gondokkal küzdöttek, így fizetségük bújtatott Baumgarten-segélyként funkcionált. Többek között Sárközi György, Illés Endre, Fenyő László kezelte a gyűjteményt. Ha nem pusztul el a Baumgarten Alapítvány könyvtára, akkor a jelentős írói könyvtárak egybentartásának követendő példájává válhatott volna, s a gyűjteményt az utódoknak csak gyarapítaniuk kellett volna. Hasznosságát és hangulatát egyik látogatója, Devecseri Gábor eleveníti fel. Félig könyvtárnak, félig kegyhelynek festi le e helyet, amely azonban nemcsak múzeum volt, hanem szervesen élt tovább, a hagyatékokat frissen megjelent müvekkel és folyóiratokkal egészítették ki, „ajtajában egymást váltották az irodalom ministránsai. Olvasni vágyó írók és tudósok jöttek. [...] A fiatalok és az örök fiatalok templom, bölcselőkert, kávéház és Szajna-parti könyvkereskedés levegőjét hozták a falak közé. A könyvtár élt. Most, tűzhalála után, nem lehet leírni, hogy milyen értékek pusztultak el.”45 Bizonyos szempontból ma a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtára ehhez hasonló, hagyatékokat megőrző, de az új kiadásokkal egyben gyarapodó, élő könyvtár. Azzal a fontos hangulati különbséggel, hogy nem szemlélhető és kezelhető szabadpolcon az egyben megőrzött írói hagyatéki könyvtár. A Babits-szoba sorsáról és berendezéséről is maradtak fenn adataink. 1943 januárjában készül el, mint erről Az Újság című napilap tudósít. Itt az elhunyt nagy író teljes könyvtárát rendezték be, valamint rekonstmálták dolgozószobáját is, íróasztalát, apró személyes tárgyaival, „úgy, amint hagyta és életében használta volt.” Tény, hogy Török Sophie a szoba polcaira ugyanabban a sorrendben rakta fel a könyveket, mint a Logodi utcában voltak. Emlékezése nyomán módszerét is pontosan ismerjük: „nyomattam négyezer számozott ex librist, és pontosan a te rendezésed sorrendjében beragasztattam őket a könyveidbe [...] a sorokat római számmal jelölöm, s az egyes táblákat - oszloptól oszlopig külön nagybetűkkel, így volt lehetséges, hogy [...] ugyanúgy kerüljenek új helyükre a Baumgarten- szobában, ahogy eredetileg voltak.” Több felemás megoldásra azonban fény derül. Egyrészt egy fontos megszorító körülményt ismerünk meg a cikkből, hogy bár berendezték a szobát, ám az a nyilvánosság előtt egyelőre zárva tartják. Török Sophie így indokolja a (nyilván tőle származó) döntést: „Talán nem is jó, nem való, hogy kortársak látogassák.” A történelem előre kiszámíthatatlan fordulatának köszönhetően végül sajnos szinte senki sem láthatta és használhatta ezt a féltve őrzött szobát és könyvtárát, mivel egy bombatalálat nyomán 1945. január 11-én leégett az alapítványi ház nagy része. 45 Devecseri Gábor: Egy könyvtár emléke. In: Lágymányosi isinek. Bp., 1975. 291-307. 219
