Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

O LYRIC LOVE Babits könyvtára és az angol irodalom

megállapíthatjuk, hogy valóban vannak nagyobb és kisebb magasságú polcközök, melyekben szorosan illeszkednek egymáshoz a könyvek, s a nagyalakúak között kicsit véletlenül sem látunk. Török Sophie „semmiféle könyvtárrendezői tudással nem megismerhető, különös egyéni elgondolás” szerint rendezett könyvtárról beszél,34 ahol Babits mindig pontosan tudta, hova kell nyúlnia a keresett könyvért. A nagyságon kívül azért nyilván volt más, tartalmi rendezőelv is. Azt tudjuk például, hogy a szótárakat, lexikonokat külön helyen tartotta, hiszen e csoportosítás szerint írja le beszélgető füzetében Ildikónak egyik kívánságát. Babits nagy gégeműtétje után ugyanis Shakespeare könyveit és a hozzá való szótárakat hozatja betegágya mellé. Két különböző helyről kéri a nagyság szerint is pontosan leírt könyveket: „1.) Shakespeare művei. 3 kis kötet. Vászonkötés, díszes. Kékszín dús aranyozással [...] Ilonka szobájába vezető ajtó mellett, ha Ilonka szobája felől nézzük jobbra. Valamelyik közép-polcon (se nagyon magasan, se nagyon alacsonyan), mindjárt a polc mellett, talán a legelső könyvek, vagy csak egy kettő lehet előttük (az ajtóhoz közelebb). 3 egyforma kis kötet, könnyen megtalálható. Vékony, kicsi. Shakespeare neve rányomva. 2.) A szótárak közt. a Lexikonok fölött. Zöldszinű <magas> könyv, aranyozva, szép kötésben. Nem tartozik a legvastagabb szótárak közé. Címe: Cunliff. A new Shakesperean dictionary.”35 Az én könyvtáram című esszéjével Babits egyrészt a filológus-költő, a poeta doctus mítoszát oszlatja, mikor könyvtárának nem tudósi, hanem praktikus szempontjait helyezi előtérbe, de vallomásával mégis, akaratlanul, egy új, másfajta mítoszt teremt, amikor azt hangsúlyozza, hogy mennyire azonosnak érzi magát könyvtárával: „Az ember mindig sokat tud beszélni arról, ami leikéhez, életéhez, szinte-szinte saját magához tartozik; mindenki kimeríthetetlen, ha szónok és téma egy személyben. Ez a könyvtár egy kicsit én vagyok.”36 Nemcsak a költő és műve van kölcsönösen egybeforrva: „nem az énekes szüli a dalt, / a dal szüli énekesét”, hanem a költő és könyvtára is: „Ez a könyvtár egy kicsit én vagyok.” Ezt a szinte érzéki azonosulást, mély kapcsolatot fogalmazza meg, nyilván Babits szavai nyomán, Bíró Imre is a pozsonyi Magyar Újság riportere: „Babits dolgozószobáját [...] a könyvtár uralja, ő a lényeg, a szubsztancia, mondhatnám érte van a szoba. Ahogy Babits végignéz ezeken a megrakott polcokon, a szeméből árad a melegség és a szeretet. Ezek a könyvek nem hideg matériák, szinte élnek, lélegzenek, amint Babits eléjük áll. Mennyi emlék, mennyi ember, mennyi szeretet van itt összezsúfolva.”37 Babits nem szakralizálja munkájának színhelyét, mint tették ezt a riporterek, szentélynek, templomnak nevezve könyvtárát, hanem a megszemé34 Török Sophie: Szellemidézés. In: Téglás 2000/b. 174.

35 BMB I. 472.

36 Babits: Az én könyvtáram. In: BMET 11.156.

37 Bíró Imre: Babits Mihálynak Magyar Újság Bratislava-Pozsony 1927. máj. 11. 108. sz. 2. In: Itt a halk 202.

216