Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„KÉREM, KÜLDJE EL NEKEM ÖSSZES MŰVEIT” Egy legendás Osvát-levél nyomában

s levelében tudósítja barátját A Holnap kedvező váradi fogadtatásáról, s arról, hogy Balázs Béla megírta neki: Babitsnak nagy sikere van Pesten A Holnapban megjelent versei révén. Ekkor ismét Osvát Ernő nevében kér verseket Babitstól: „Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője postafordultával kéri címedet, verset és pró­zát kér tőled.”16 Babits ennek a hímek a hatására két barátjától, Kún Józseftől és Juhásztól is érdeklődik a Nyugat, valamint A Hét postai címe után. A Kánnak írt szeptember végi levél elkallódott, csak az október 6-i választ ismerjük, mely­ben Kún mentegetődzik, hogy nem válaszolt azonnal a kérdésre, mert egy hetet „Bpesten töltöttem húgom esküvőjén, így csak most írhatom meg ’A Hét’ címét (Népszínház u. 22) és a ’Nyugat’-ét (Sajó u. 5/a földsz. 2)”17 Babits Juhásztól szep­tember 23-án ugyanezt kéri: „írd meg azonnal levelezőlapon a ’Hét’ és a ’Nyugat’ címét, itt egyik újságot sem lehet kapni. Ezt feltétlenül rögtön kérem.”18 Nagy­váradról postafordultával, október 5-én érkezik a válasz: „a Nyugat szerkesztősége Budapest, Mérleg utca 5. a.” Sőt Juhász magát ajánlja postásnak: „Én 12-15. Pestre megyek, ha nekem küldesz új dolgaidból (vers, próza) Pesten elhelyezem őket a legjobb helyeken.”19 Pár nappal később Juhász helyesbíti a címet, és újra fel­ajánlja személyes segítségét: „Kedves Mihályom, a Nyugat szerkesztősége nem - mint írtam - Mérleg - hanem a Sajó u. 5. a. van. [...] írj te is: magadról és küldj műveket, hogy Pesten elhelyezzem őket.”20 Juhász azonban nemcsak azzal segít, hogy azonnal megadja a szerkesztőség címét, hanem személyesen tesz is azért, hogy Babits publikálását a Nyugatban lehetővé tegye. Nagyváradról írva Osvát Ernőnek szeptember végén külön is figyelmébe ajánlja barátját: „Babits Mihály barátom egy idő óta nem ad életjelt magáról. Fogarason a gimnáziumban rendes tanár. Nagy magyar szomorúságai lehetnek. O is jobban szeretné ha egy pinián toboz lenne, mint nem is Pesten, de Fogarason tanár.”21 Október 1-én pedig meg­jelenik a Nyugatban Kemény Simon kritikája A Holnapról Osvát Babitsot külön kiemelő lábjegyzetével. Mindezeknek az eredményeként október 10. körül Ba­bits valóban küld továbbítandó kéziratokat Juhásznak, mint fentebb idéztük is már, „minden válogatás nélkül” a rendelkezésére álló összes duplikátumot pos­tára adja, sőt hozzáteszi azt is, hogy „egyenesen számodra írtam le egy csomót, amit még nem ismersz.”22 Juhász teljesíti Babitsnak tett ígéretét, ahogy erről no­vember 2-án levelében beszámol: „verseidet személyesen adtam át Osvát Ernő­nek, a Nyugat szerkesztőjének, aki prózát is kér tőled.”23 16 BML 1907-1909. 126. 17 BML 1907-1909. 135. 18 BML 1907-1909. 128. 19 BML 1907-1909. 134. 20 BML 1907-1909. 134. 21 JGYL 1900-1922. 196. 22 BML 1907-1909. 136. 23 BML 1907-1909. 144. 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom