Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

KRITIKÁTLAN KRITIKA Kosztolányi szemináriumi bírálata Babits verseiről

kus éposz — mindegyikben erő, hév, ígasság és könny, sok elfojtott, gyémánttíszta könyű van.”22 1906 tavaszán pedig Babits levélben elküldött egyik szonettjének „pompás” verselését azzal dicséri, hogy emlékeztet azokra, „melyekből a Spinoza szonett került ki”. Ugyanennek a levelének a végén pedig a vers kéziratát is elkéri, még pedig olyan sürgősen, hogy kétszer is vastagon aláhúzza mondatát, sőt még három felkiáltójelet is tesz a végére: „Az összes meglevő Nietsche for­dításait, a Spinoza szonettet rögtön levelem vétele után küldje, úgy hogy még szombaton megkapjam!!!”23 1906. június 24-én pedig, mikor tagadhatatlan büsz­keséggel közli Babitsosai, hogy Ady helyére, aki Párizsba utazott, a Budapesti Naplóhoz szerződött „belmunkatársul”, s ott nem csak cikkeket, verseket, tárcá­kat ír a lap számára, hanem a „versrovat vezetője” is lett, akkor első dolga, hogy ennek a versnek az útját egyengesse a megjelenés felé, s Kabos Edének, a lap főszerkesztőjének megmutassa: „Mint ilyen [t.i. rovatvezető] irok most önnek. Kabos Edének nagyon sokat beszéltem az ön bájos és nagy egyéniségéről s több versét megmutattam neki. Mind nagyon tetszett. A Spinoza-szonettet stante pede kikapta kezemből és leközöltette, engem pedig felkért, hogy írjak Önnek s kérjem meg szíveskedjék beküldeni összes verseit.”24 A vers, a kéziratétól kissé eltérő címmel, valóban megjelent a Budapesti Napló június 22. számában. A Spinóza-szobor előtt Antokolszky müve Jól esik látni, nagy zsidó, remek képmásod’ íróasztalom fölött, jól esik nézni terhes fejedet, amely nyakadnál szinte megtörött és látni, hogy a kínba’ vajúdó gondolat szent gyötrelmét élvezed, amit a művész benned, nagy zsidó, századaidon át kiérezett. Te boldog vagy: már csak kőmásod töpreng; az én agyamba’ még küzd a velő, én még itt bolygok, lenn a földi ködben. 22 Kosztolányi levele Babitsnak [Szabadka, 1906. febr. 19.] In: BML 1890-1906. 191. 23 Kosztolányi levele Babitsnak [Szabadka, 1906. márc. 25.-ápr. 4. k.] In: BML 1890-1906. 239. 24 Kosztolányi levele Babitsnak [Budapest, 1906. jún. 24.] In: BML 1890-1906. 248-249. 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom