Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

KRITIKÁTLAN KRITIKA Kosztolányi szemináriumi bírálata Babits verseiről

két viszont dicséri, s arra törekszik, hogy ne csak egyszerűen a versekről, hanem a költészet céljáról, a befogadó, a szó, a jelentés és a nyelv kapcsolatáról elméleti kijelentést is tegyen.

*

Kosztolányi Dezső bírálatának szövege:

[...] s abban leszünk s alattunk hagyjuk a köznapiság piarcát. Ezeket mondja verseiben, melyekben van valami bájos öntudatlanság. Evvel csak azt akarom mondani, hogy ő nem látja alakját, midőn (?) verset ír; gesztusainak értékét nem tudja s valósznűleg senkisem oly rósz bírálója azoknak, mint enmaga. Minden során az a ’honest method’ vonul végig, mellyel Hamlet jellemzi szavalmánydarabját. Nincs rajta semmi kirívó szín és nagyhangúság, csupa nemes pathosz, édes-kesernyés humor s legtöbbször elnyugvás és megsemmisülés a nagy gondolatokban. Valóban sajnálandó, hogy pár költeményében, mely valószínűleg régebbi időből való, fejlődésének alacsonyabb lépcsőin tűnik fel előttünk. Azon darabokat értem itt, melyeket Heine s nehány színvegyítő francia lyrikus hatása alatt írt.

A kezem ügyében levő darabok közül föltétien elsőséget adok sonnettejeinek, melyekbe gondolat és érzelemvilágának legbecsesebb kincseit rakta le. Nagyon jól bánik e műformával, s bár nem mestere a technikának, mindig érzek valami lüktető erőt, mely a gondolatokat összefűzi. A tudományhoz írt darabjában11 a szűk forma fűzője valósággal repedezik a gondolat s a hév buja teljétől. Szereti, imádja, bálványozza a tudományt s dadogva szól az érzelem fuldokló végtelenségében. Oly igaz és egyszerű: ezért becsülöm e költeményt mindenek felett. Egy pillanat, a mikor nem tud beszélni, csak lelkesül és szavakat nyög ki. Az erek kékülnek a halántékon. Az iró szobájának ajtaja felpattan s látjuk őt:

„Mustár ... égő bokor ... fa melynek nincsen árnya A kék börtönön át új bábeli torony - És nem lesz nyelvzavar, mert minden nyelvet értek —”

Ez a lelkesedés zenithje, ennél tovább nem lehet szárnyalni, innen csak lefelé lehet bukni. S ő be is fejezi a költeményt, mert hála isten nincs kezében az a megvetendő szerszám, melyet routinernek nevezünk. Nem tapsot akar; az ilyen gerincek nem tudnak és akarnak görbedni. Ő a gondolatját fejezi be, s nem tesz pontot e fölsé- ges sorok után.

11 A tudomány szava. Angyalos könyv, OSzK Fond III/2356. 28. f. vérző. Az aláhúzott szavakat dőlt szedéssel jelezzük.

192