Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
KRITIKÁTLAN KRITIKA Kosztolányi szemináriumi bírálata Babits verseiről
KRITIKATLAN KRITIKA Kosztolányi szemináriumi bírálata Babits verseiről 1904 forró júliusában vagyunk. Babits és Kosztolányi legendássá vált ifjúkori barátságának ez az első, levelezéssel teli nyara. A budapesti bölcsészkarról vakációra utazó két fiatal költő, a távoli Szekszárdon és Szabadkán tölt eseménytelennek tűnő, hosszú heteket, és kárpótolandó a személyes együttlétet a postán keresztül folytatja azt a költészet művelésének szeretetétől áthevült párbeszédet, amelyet év közben az egyetem folyosóin, s nem utolsó sorban a Négyesy-szemi- nárium pezsgő vitáin kezdtek el. Versengve tudósítják egymást legfrissebb olvasmányaikról. A legizgalmasabb kérdés számukra mégsem az, hogy a másik mit olvas, hanem az, hogy mit ír, min dolgozik. Babits kezdi a sort, hogy kérjen Kosztolányitól kéziratot: „Nekem most rémséges menyiségü olvasni valóm van, de azért igen szeretném, ha a Childe Haroldját1 elküldené mielőbb, mert úgyis akarom most olvasni Harold vitézt, s az önéről esetleg részletes megjegyzéseket is imék önnek, összehasonlítva. A Leconte de Lislet szintén szivessen veszem, de még szívesebben, ha eredeti verseket küld önmagától s drámájának esetleg meglevő jeleneteit és tervét.”1 2 Erre a kérésre válaszolja tréfás zsarolással Kosztolányi, hogy a kért fordításokat küldi azonnal, de eredeti müvet csak akkor tesz a borítékba, ha Babits is mutat neki néhányat a sajátjából: ,JVem nyugszom hát, mig el nem küldi azokat a klasszikus ódákat (minden nap fog levelet kapni!), a szatírákat s a régieket; Ígérem, hogy ezek ellenében az enyéimből quantitative bő kárpótlást nyújtandók.”3 Postafordultával érkezik Szekszárdról a mentegetődző válasz, hogy bár Babits keres elküldhető verset, „valami újat”, de nem talál, mivel az „Ódák csakugyan nem készek, és nem szépek”, ezért csak kettőt küld el közülük, de ezeket ne vegye Kosztolányi „mutatónak a többire nézve”, mert „[mjindezek még lágyak, nyúlok és színtelenek; még nincs rajtuk a bélyeg és zsineg”. Emiatt régi írásaiba kényszerül belemarkolni, „és egy csomót - körülbelül még azon állapotban, hogy Ön azt ama kritikátlan kritika után visszaadta - idemellékelni”4 Vagyis olyan verseket küld, amelyeket Kosztolányi már olvasott, sőt feltehetőleg 1 Kosztolányi a Kisfaludy Társaság pályázatára fordította le Byron költeményét, a pályázaton nem nyert díjat. A fordítás néhány részlete különböző lapokban megjelent. 2 Babits levele Kosztolányinak [Szekszárd, 1904. júl. 21. előtt] In: BML 1890-1906. 78. 5 Kosztolányi levele Babitsnak [Szabadka, 1904. júl. 21.] In: BML 1890-1906. 79. 4 Babits levele Kosztolányinak [Szekszárd, 1904. júl. 24. előtt] In: BML 1890-1906. 86. 189
