Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„NEM TAKART SEB KELL, INKÁBB FESTETT VÉRZÉS!” Ady és Babits kapcsolata a Nyugat első éveiben
lénye legbelsejéből legkevesebbet árul el.” Szinte bizonyos, hogy ez a lekicsinylő, szemérmetlenséget hiányoló, sebek kitárását követelő cikk bőszíti fel legjobban Babitsot, s talán éppen e sorok juttatják eszébe Aranyt, és a Vojtina ars poeticáját is. Hiszen a takart sebre legjobb példa Arany költészete. Ő ír e versében hasonlóan metsző öniróniával saját fájdalomról, „mely elfojtva sírt”, s olyan dalról, mely „sebet tör”, „de balzsamteli / Ujjával ismét megengeszteli”, s ő jellemzi így a lírikussal szembeni ostoba elvárást: „Ének se kell, csak hangos kiáltás”. Babits részéről egyértelmű a szándékos rájátszás. A vers nemcsak címzésében szól Aranyhoz, hanem az eredetileg három szonettből álló versfüzér egyik publikálatlanul hagyott részében, vendégszövegként, szó szerint idéz is a Vojtinából20: „Midőn legszebb virág a mályva-rúzsa / Köténybe rejti kis bokrát a múzsa.” Szilágyi szavai és ajól ismert Arany-sorok fonódnak össze az Arany Jánoshoz szóló versben: S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés! Nem takart seb kell, inkább festett vérzés!21 Szilágyi megállapítása a „hideg költő”-ről tehát csak sztereotip, bár hatásos ismétlése az addig már megjelent kritikáknak, azonban a legtitkosabb seb kitárásának követelése olyan össze nem téveszthető képet inspirál Babits versében, hogy cikkét a versek megírása előtt már mindenképp olvasottnak kell tekintenünk. Szilágyi maga is biztos lehetett abban, hogy a válasz főleg neki szólt, hiszen évek múltán engesztelő verset is ír e témakörben. A Nyugat 1924-es Babits számában Hideg költő? címmel saját, hajdani szavait felhasználva, kritikájának végkicsengésével homlokegyenest ellenkező következtetésre jut: a tisztelettől áthatott verses köszöntő többszörösen bonyolított, gyakran erőltetett hasonlataiban a „hideg” ellensúlyozására nem győz felsorolni ellentétes jelentésű szavakat: izzó, forró, gőzölgő, tüzes. Valamint azt sem mulasztja el, hogy (bocsánatkérésként) a költő „visszautasítva is örökké tárt lelké”-t is megemlítse.22 A Népszavában, július 18-án látott napvilágot Bresztovszky Ernő elmarasztaló kritikája.23 Ez is egyértelmű, szövegszerű hatással volt a szonettekre. Egy régről datálódó konfliktusuk - Babits egy Négyesy-szemináriumon lehúzta társa verseit - szinte predesztinálta Bresztovszkyt arra, hogy kicsinyelje az írisz-kötetet. Bár ő Adyhoz is hasonlítja Babits költészetét, de Kemény Simon kötetével párhuzamosan elemzi azt, és a mérleget egyértelműen Babits rovására billenti. A versek „könyvtárszagát” emlegeti, azt állítja, hogy Babits gondolkodó, tudós ember, de nem poéta, mert csak más költők imitációjára képes, de még arra sem 20 Vö. Dávidházi 1992.399. 21 A szöveget az Angyalos könyv kézirata alapján közöljük. 22 Szilágyi Géza: Hideg költő? Nyugat 1924. ápr. 1. 7. sz. 501. 23 Bresztovszky Ernő: Új emberek új könyvei. Népszava 1909. júl. 18. 169. sz. 5-6. 185
