Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„LELKEMBEN BAKHÁNSLÁRMA TOMBOL” A fiatal Babits dionüszoszi és apollóni verseiről
istenének, akinek káros hatása, mint az ártalmas füst úgy hatol be a görögök harmonikus világába, és fojtogatóan járja át Apollón fényességének, a törvényes rendnek és a harmonikus mértéknek birodalmát. A görög-római hitvilág alakulását követve több helyen is kitér a Bacchus-kultusz szerinte romboló hatásának ecsetelésére. Az önkívület, a mámor jelenségeinek leírása hasonló részletességgel megtalálható nála is, csak kétségbeesett tiltakozással vegyítve, míg Nietzshé-nél éppen annak hangsúlyozásával társul, hogy mindez a lét örökkévaló öröméről győzhet meg minket, melynek átélése által gazdagodhatunk igazán. A Bible de l 'Humanité érzelemteli leírásának hatását több módon, a motívumok, a szavak szintjén, sőt szövegszerű egyezéssel is felfedezhetjük Babits versében. Bacchus Michelet-nél könyörtelen zsarnok, akit hajdanában az asszonyok és rabszolgák nagy szabadítójának neveztek, de valójában nem más, mint a delirium és a részegség pusztító istene, az őt követő tömegeknek nem felszabadítója, hanem kegyetlen tirannusa, aki a szabadság születése helyett a terror eluralkodását segítette elő,34 mivel ellentmondást nem türően azt követelte meg híveitől, hogy mindenben hozzá hasonlóan cselekedjenek. Ez a gondolatmenet tükröződik Babits verssorában: „pihenni nem hagy a vezér”. A bacchánsnők leírása, csapatuknak, szokásaiknak, eszközeiknek aprólékos gonddal leírt jellemzése követhető módon, inspiráló erővel tovább él Babits versében is. Michelet a római kori kultusz jellemzése kapcsán írja például, hogy a magányuk rabságából feloldozott nőknek Bacchus vigaszként az őrjöngő sírás és nevetés édességét adta, felhalmozódott félelmeikre a legjobb orvosság az ex- tatikus tánc, a csattogó thyrsus, a lángoló orgia lett. Babitsnál ezt olvassuk: „sújt a thyrsus, hajt az ostor”. A vér, mint központi motívum, Michelet egész életművében fontos szerepet játszik,35 s e művében is különös hangsúlyt kap az, hogy Bacchus Molochra emlékeztető mohósággal kívánja, habzsolja a vért, ő tehát nem is az élet, hanem a halál istene, s uralma csak pusztulást és hanyatlást hoz.36 Érzékletes elemzése hathatott Babits képzeletére is, aki versében a vér pusztító hatását a bor bódító erejéhez kapcsolja: „a tigrisbőrös Isten / öntözi vérpiros borát”. Michelet az árnyék birodalmának kiemelkedően káros alakjai közé sorolja Kybelé istennőt is, s ennek kapcsán önherélést végrehajtó papját, Attist (Catullus versének főhősét) több helyen is említi,37 sőt az önrombolás egyik jelentős szimbólumának tartva, egy helyen egyenesen kis Bacchusnak nevezi. A Kybelé- kultusz és a bacchanáliák elítélő jellemzése oly szorosan fonódik össze Michelet-nél, 54 Michelet 1897. 204. 35 Roland Barthes monográfiájában külön fejezetet szentel a vér fogalmának elemzésére Michelet életművében. 36 Michelet 1897. 264, 268-269. 37 Michelet 1897. 204, 218, 265. 17
