Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál

én és Kosztolányi” — írja 1906 második felében Juhász,40 amikor pedig Babits íróasztalfiókjában készen állt már a verskötetként megszerkesztett kézirat, az Angyalos könyv leendő második füzete. Szorongásáról, melyet az írás belső kényszere és a közszerepléstől való visszarettenés közti ellentét okoz, már egyik korai, 1902-ben készült versében is vallomást tesz.41 Levél formában fordul egy képzeletbeli szerkesztőhöz a húzódozva várt nagy pillanatban, amikor közlésre küldi neki első verseit: „De mért is írok? Dicsőségre vágyom”? - kérdi önmagától; „Nem” - válaszol határozottan. „Árnyékban élni jobban szeretek. / Szinészke- désre, zajra nem születtem, / Ha látnak, rosszul érezem magam;” „Azért a múzsát mindig is kerültem, / Varázsszavával mégis megfogott,” Most érkezünk el a számunkra fontos megfogalmazáshoz, ahol a nyomtatásban megjelenő név általi kiszolgáltatottság kap fő hangsúlyt: „Többet nem bocsát el engemet / [...] / Ő tette azt, hogy a gúnyos világba / Dobom ki eddig megbecsült nevem.”42 A költészet katekizmusa című, szintén korai versében a vonzás és taszítás hasonló kettőssége jelenik meg, bár itt nem közvetlenül nevéhez kapcsolódva: „Mert kényszerít valami átok / Dalolnom, míg dalhoz jutok. / S hogy énekemre gúnyt ne hívjak / Legfellebb elbúvok vele.”43

A némaság és a nyilvánosság Szküllája és Kharübdisza közt hányódva több módon próbál menekülni a kétirányú választás felelőssége elől. Nevét védendő pályájának legelején, kibúvó megoldásként álnév használatára is gondol. 1905 táján egy versét elküldve Kosztolányinak, ezt a megjegyzést írja a papírra: „(De valahogy ki ne tegye e verset bácskai lapba!) Vagy csak álnéven!”44 Árulkodó a mondat, hiszen felszínén valóban a rejtőzködés kényszere uralkodik, de mögötte ott feszül a titkolt remény, hogy Kosztolányi olyannyira nyomdakésznek találja majd a költeményt, hogy barátjának akarata ellenére is kész leközöltetni. Babits utóbb így összegzi lelkiállapotát: „Öt éven át csak véletlenül jelent meg egy-egy versem, sohasem a saját kezdeményemből. Magamnak írogattam [...], mert gyermekesen meg voltam győződve, hogy verseim túlszárnyalják a kort. »A kortársak úgysem értenék ezeket a szépségeket« - gondoltam.”45 1907 telén, amikor pedig már elég gyakran publikált, másfajta megszorító kikötéssel küld kéziratot barátjának: verse neve nélkül szerepeljen a Népszava karácsonyi mellékletében. Talán a nagy példányszámú napilap ünnepi száma és annak sok olvasója ijeszti meg, ezért szinte gyerekes megoldásként inkább a névtelenséget választaná. Kosztolányi válaszlevelében készséges: „Kívánságod szerint nem tettem alá a nevedet.

40 Juhász Gyula levele Babitsnak, [1906. okt. 27. után] In: BML 1890-1906. 294.

41 Babits Angyalos könyv beli bejegyzése szerint a Levél c. vers keletkezése: 1902. novemberdecember, OSzK Fond III/2356. 18. f.; közli Belia 1983. 185-186.

42 Levél, 1902. november-december. OSZK Fond III/2356. 16. f.

43 V. ö. Belia 1983.. 186.; lelőhely: OSZK Fond III/2356. 19. f.

44 OSZK Fond III/l 695/1.

45 Bende László: A jubiláns Babits Mihály elmondja, hogyan lett költővé... I. h. In: Itt a halk 135.

145