Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„HISZEM AZ EZER ISTENT” A fiatal Babits rendhagyó Credója

felhívta a figyelmet, Babits egy korai versében is ugyanezt az egyes szám első személlyel kifejezett, játékos azonosságot találjuk: „Mikor Heraklit volt a nevem, / Már akkor is értük égtem.”33 Ez a megkettőzve egy Babits-Szokratész úgy gondolja: egy kicsit volt ő már Fechner és volt Herakleitosz is, volt Heine és Nietzsche is. Ugyanígy, az ezer istent dicsőítő Hiszekegyet csak olyan költő írhatta, aki a huszadik század felől, a kétezer éves keresztény hagyomány birtokában közelít a görögséghez, ahol az Apostoli hitvallás annyira az általánosan elfogadott kultúra alapja, hogy kezdő szavait címként kimondva az ismeretek óriási tárháza mozgósul. Babits - ahogy Szokratésze megfogalmazza - arra vágyik, hogy egyszerre éljen benne az emberi „lélekvilág egész gazdagsága”, ne csak a keresztény, hanem a pogány is. Számára ekkor valóban „Élnek az istenek”. Versében poétikailag is az élő, sokrétegű és gazdag hagyományú múlt érzékletes kifejezésére törekszik. A klasszikus disztichonok végén ezért csendít modemül ható rímet, amit Az európai irodalom történeté ben a keresztény költészettel együtt megszülető verselés jellegzetességeként határoz meg, és „betlehemi csengettyűnek” nevez.34 Még a vers szövetében is az eltérő kultúrák egymásbafonódását akarja megragadni.

E minden irányban való nyitottság miatt vallhatja Hiszekegy című versében magát polytheistának, és ezért írhatja meg bűnbánó imáját is, az Októberi ájtatos- .ságot, így lehet egyszerre hívő és kételkedő. A kettő nem érvényteleníti egymást. Épp ezért a 10-es évek fordulóján sem csak a görög mitológia alakjai népesíthetik be szobáját, hanem Dante színjátékának szereplői is. Babits számára ekkor mindkét világ párhuzamosan élhet és létezhet. Úgy érzi, szabadságában áll dönteni, nincs benső kényszer, mely választást követelne. Ezért jelenhet meg a Hiszekegy verssel együtt, ugyanabban a Nyugat számban a Dante hatásáról tanúskodó Vágyak és Soha, mely épp ellenkezően a „végtelen vágyára vágyódás” költeménye.35 Az egymással vitatkozó két költemény ugyanannak a gondolkodói és művészi világképnek más-más megvalósulása. Ebben a korszakában Babits világnézettől és vallástól függetlenül, a hagyomány őrzőjeként a kulturális és szellemi örökség intenzív és személyes átélésével a folytonosság élő láncszemévé akar válni.

Bár a huszadik század mindent szétziláló évtizedeiből egyre többet maga mögött tudva úgy érzi, hogy istenei meghaltak, világnézete átformálódott, azonban a személyes átélésnek a képessége és a teremtő folyamatosságnak a törekvése elkíséri élete végéig. Ez a szemlélet szüli meg két évtized múlva egyik legnagyobb vállalkozását, Az európai irodalom történetét, ahol a nagy alkotók „együtt-egy- gyek, egymás folytatásai, egyetlen lélekáram részei, s tovább élnek mindnyájunk lelkében [...] A világirodalom benne él minden olvasójában, s én megpróbálom

33 Babits Mihály: Újév. Nagyvárad 1909. jan. 1. 1.; Vő. Rába 1981. 26.

34 EIT 1979. 97. Vő. J. Soltész 1965. 55.

35 Vö. Rónay György: Babits hite. I. m. 403.

133