Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

szép hold, lemegy az bús Fiastik / már az éjdél jár, foly az óra lassan, halkan”.94 E kölcsönvett „igazi asszonyi dal”-t irodalomtörténetében így jellemzi: „Máskor az estét várja, a hold is lement már, s ő egyedül, egyedül fekszik az ágyon! Mély, vad, asszonyi vágyak és fájások sisteregnek elő a verstörmelékekből.”95

A 655-656. sor mellett, ahol Laodameia az alvilági lelkeket nyüzsgő méhek- hez és madarakhoz hasonlítja („nyüzsgenek miként rajzáskor fürge méh / vagy ősszel darvak serge”) Babits bejegyzése forrásként az Aeneis VI. énekére utal: „Vergii VI.” Itt kell megjegyeznünk, hogy a sor szinte szó szerint megismétlődik Laodameia következő monológjában is, ahol a köré gyűlő árnyakat jellemzi hasonlóan: „Mint csoportos madarak, / úgy nyüzsgenek, vagy mint rajzáskor fürge méh” (L 688-689.) Vergiliusnál két helyen találjuk a Babitsnál egymás mellé vont hasonlatokat. Aeneas látja, amint az alvilági árnyak madárhadként tódulnak Charón ladikja felé: „quam multa in silvis autumni frigore primao / lapsa cadunt folia, aut ad terram gurgite ab alto / quam multae glomerantur aves.” - „Mint koraősszel, az első fagyra lehullik az erdőn / Ezrével minden falevél, vagy mint a madárhad / Tengeren át ha eléri a szárazföldet.” (Aen VI. 309—311.) Rába, Lakatos István nyomán a méhekként nyüzsgő emberekre vonatkozó hasonlat eredetét az I. ének 430-431. sorában („Mint a virágos rét kora-nyári napos derűjében / Fárad a sok méh” Ford.: Lakatos István) véli felfedezni,96 pedig az alvilági fejezetben találjuk a közvetlenebb kapcsolatot e motívumra. Itt Vergilius a Léthé habjai fölött röpködő, s örök feledést kereső lelkeket hasonlítja a méhekhez: „Hunc circum innumerae gentes populique volabant; / ac veluti in pratis ubi apes aestate serena / floribus insidunt variis et candida circum / lilia funduntur, strepit omnis murmure campus.” - „Népek, nemzetek ezreitől hemzseg fövenyágya; / Mint a mezőn forró nyárban röpködnek a méhek, / Mindenféle virágra, fehér Idomra leszállván, / Úgy zümmögtek ezek, visszhangzott tőle a zsombék.” (Aen VI. 706- 707.) A klasszika filológiai szakirodalom különben megegyezik abban, hogy mindkét hasonlat homéroszi eredetű.

Végül egy nagyon fontos kölcsönhatásra kell felhívni a figyelmet. Babits ekkortájt fordítja Dante Isteni színjátékának A pokol című részét. Már 1908 nyarán tudósítja Juhász Gyulát nagyszabású tervének megszületéséről: „Nagy kedvvel, lelkesedéssel olvasom, fordítom, tanulmányozom a világnak kétségtelenül legnagyobb költőjét Dantét.”97 Majd 1909. július 7-i levelében ír egy elküldendő fordításrészletről Osvátnak.98 Figyelemre méltó, hogy ajánlatának pozitív fogadtatása ellenére végül csak évek múltán fog publikálni a folyóiratban a szövegből,

94 Vö. Rába 1969. 107.

95 EIT 1979.31.

96 Vö. Rába 1969. 108.

97 Babits levele Juhász Gyulának, [Szekszárd, 1908. aug. 26. előtt]. In: BML 1907-1909. 107.

98 OSzK Fond 253/708/4.

112