Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Törökországi Kiküldetés 1916
TÖRÖKORSZÁGI KIKÜLDETÉS 1916 I 513 azoknak a hölgyeknek, akik utána szállnak fel és körülötte ülnek le. Ha továbbá egy üzletben vagyok, akkor a vásárolni jövő török hölgyek jelenlétemmel és a segédurakkal szintén mit se törődve, hajtják hátra rögtön a fátyolukat és tartják hátrahajtva mindaddig, amíg az üzletből ki nem mennek. Mekkora az ereje annak az erkölcsi parancsnak, amely a török nőre rákényszeríti a formátlan és egyszerű felsőruhát és az arcára a fátyolt? Nincs meghökkentőbb és nyugtalanítóbb látvány az idegen számára Konstantinápolyban, mint a feketeruhás, lefátyolozott asszonyok az utcán. Tudtuk, hogy így van. De mégis. Milyen arc van a fátyol mögött? Milyen gondolatok? Mit érez az az asszony, ki csak így járhat az utcán, mit éreznek azok, akik hozzátartoznak, valóban rettenetes volna-e nekik - feleségeknek és férjeknek - ha az asszonyok, valamilyen oknál fogva, fátyol nélkül volnának kénytelenek az utcán végigmenni, milyen különös, hogy az asszonyok - fátyluk mögül - voltaképpen minden férfit látnak és őket voltaképpen csak egy férfi láthatja. Ha az ember meggondolja a dolgot, akkor voltaképpen némi tréfával azt is lehet mondani, hogy nem a forró keleti vér az, amely a nőkre rákényszerítette a fátyolt, hanem a fátyol az, amely állandó forrásban tartja a keleti vért. Igaz: vannak itt fátylak, amelyek akár ne volnának és vannak fekete ruhák, amelyek többet beszélnek el a tulajdonosuk testéről, mint akármelyik párizsi ruha. A fátyol átlátszó; a fekete ruha habos fátyolszövetből készül és derékon és nyakon tökéletes szabóművészettel összefogatik. Ez természetesen már nem titkolódzás. De ami a titkolódzást illeti, az ember nem háríthatja el magától azt a gondolatot, hogy vajon a török nők, ha egyszer valamennyien levetették a fátyolt, nem fogják-e utóbb visszakívánni? .. .Törökországban vannak a legérdekesebb asszonyi sorsok a világon. El itt Konstantinápolyban egy hercegnő, aki nem régen még az Abdul Hamid szultán háremében volt. Amikor a második forradalom betört a Jildizbe, és amikor a szultánnak el kellett hagynia Konstantinápolyt, akkor a császári hárem hölgyeinek az új uralom választást engedett aközött, akarnak-e a szultánnal menni, vagy akarnak Konstantinápolyban maradni. A szultánnal kevesen mentek. Sokan másokhoz férjhez mentek. A fent említett hercegnő viszont, aki azért hercegnő, mert egy császári hercegnek, a szultán egyik fiának az anyja, Konstantinápolyban maradt. Az új uralom egy palotát bocsátott rendelkezésére, jelentékeny évdíjat fizet neki és a hercegnő, aki igen szegény családból származik, most egy magányos nagyúri hölgynek az életét éli. Szegény családból félig gyerekkorában elvitték a szultán háremébe; ott pár év múlva gyermeke született; azután a háremből ismét kikerült és most a szultáni háremen, forradalmakon és ellenforradalmakon át eljutott a magányosságba és az előkelőségbe.
