Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos Levelei - 1914
38 I BÍRÓ LAJOS LEVELEI Kedves papa, be akarom neked hivatalosan jelenteni, mi a mai távirataim története. Mi még mindig ott vagyunk, ahol voltunk; mindazt, amit megtáviratoztam, tehát csak közvetett forrásból hallottam. Ugyanis: a helyzet zsurnalisztikái szempontból itt kezdett egészen cifrává lenni, úgy, hogy az ezredes, aki pompás megértéssel mindent megtesz, hogy nekünk érdemes legyen itt lennünk, elment a főhadiszállásra, és mozgásba hozta a sajtószolgálat szerveit. Igazában ezek a szervek csak majd hét-nyolc nap múlva működnek, amikor mi is nagyot megyünk előre. Most az ezredes megtett annyit, hogy ő hozott magával egy marék hírt: megtörtént és már hírül adott események részleteit. Ezeket a részleteket próbáltam én száz szóba beszorítva az első táviratomban elküldeni. Sokat ettől a távirattól nem vártam. Minthogy a sorsolásnál (mára) rossz helyet kaptam, bizonyosnak látszott, hogy A Nap,68 amely ma elsőnek indult, már hozza ennek a különben sem érdekes táviratnak az anyagát. De nem akartam lemaradni, hát én is elküldtem ezt a táviratot. Többet várok a második táviratomtól, amely az első távirattömeg lezajlása után indulhat (gondolom, délután öt órakor). Remélem, még belejut a reggeli lapba; ha nem: a holnapi esti lapba. Ez olyasmi, amit tudtommal senki se telegrafált meg, pedig sokkal érdekesebb, mint egy végre is jelentéktelen csata Kamjonkánál.69 (Ezekről a lovas harcokról különben én tárcát írok még.) Szépen kérlek, kegyeskedjél nekem rögtön megíratni, hogyan jöttek meg a táviratok. Mikor és milyen állapotban. Magyarul azért telegrafáltam, mert a távíró-hivatalnok németül se tud; a cenzoraink pedig - a magyar csoport cenzorai - végre is jobban szeretik a magyar táviratot. 68 A lap haditudósítója Herczeg Géza. 69 „Mellettem beszéli itt a szalmán fekve a Kamjonka-strumilowai lovasroham történetét néhány „vörös-ördög", [...] »És tudod-e, hogy talán nem is erre meg a stojanowi rohamunkra vagyunk legbüszkébbek, hanem arra, amit az ötös, meg a kilences ezredünk tisztiszolgái csináltak Kamjonkánál«, - meséli Diószeghy kapitány [...]- »A Jóny- hadosztály sebesültjei ott feküdtek egy csomóban a kamjonkai kaszárnyából lett kórházban, s ott voltak a tisztiszolgáink, egynéhány kocsisunk, suszterünk, amikor egy orosz lovashadosztály megtámadta őket. [...] Egészben véve 130 ember, már a sebesültekkel együtt. Reggel félhattól délután háromig támadták őket, meg a vasutat és a falut, ahogy bírták; ők meg az udvarból, padlásról, ablakokból védték magukat. Rostává lőtték a kaszárnyát -, az oroszoknak két géppuskájuk is volt, nekik semmi [...]«(Homér hősei is ilyenformán diskuráltak [...]). A kamjonkai csata, amelybenami hadosztályunk négy lovasezrede két orosz hadtestet tartóztatott fel, augusztus 24-én kezdődött." (Dr. Berend Miklós hadi önkéntes honvéd törzsorvos harctéri naplója. Adatok a magyar honvédség, főképp az 5. hjonvéd] huszárezred történetéből. Bp., Singer és Wolfner, 1916).
