Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915
OROSZ FRONT 1914-1915 I 273 Nem messze innen más munka folyik. A csatatér hulladékát gyűjtötték ott össze. Nagy halom orosz köpönyeg, egyik rendesen ráterítve a másikra. Orosz fegyverek. Összetört huszárkarabélyok... A decemberi nap bágyadtan süt le a mezőre; a mezőn csendesen és bágyadtan folyik a munka. A temetés. A hulladékok összegyűjtése. A halottakat lassan mind sírba rakják; elhozzák a magányos halottakat is, akik egyedül fekszenek kint a mezőn. A sírok megtelnek, a megtelt sírokat betemetik földdel. A köpönyegeket, a töltényeket, a törött karabélyokat innen elszállítják. Ez a munka már lassan és halkan folyik, kis zajjal, kevés szóval. A csend visszatérőben van a mező fölé. Azután a csendes temetésnek is vége; a sírok fölött dombok támadnak, a dombokon keresztek vannak, de a lövészárkokat viszont betemetik. Vagy a katonáink temetik be, vagy jön a föld gazdája és az temeti be. A vérnek már nincs nyoma; régen beitta a föld. A halott és sebesült katonák szegény, szennyes fehérneműrongyai bekerülnek a földbe. Vagy kint maradnak a mezőn és ott fehérlenek még egy ideig, amíg eső szét nem áztatja, szél el nem hordja őket. A mezőn virít még néhány piros tábori levelezőlap is, amíg sárba nem tapossák őket, amíg eső szét nem mossa, szél el nem hordja őket. Aki nagyon figyelmesen néz le a földre, az találhat egy két rézhüvelyt is még. Más azután nincs. A mező, a galíciai föld megint nyugalmasan és barnán, puhán és szelíden fekszik az enyhe decemberi napsütésben. Néhol az őszi vetés kidugja finom zöld fejét a földből és várja a maga hótakaróját. És a puha barna föld felett újra ott fekszik a nagy, nagy, nagy csendesség. (Limanova, december 15.) A Macsvában, Az Érdekes Újság 1915. január 3. 21-22. Szomorú egy földdarabja a jó Istennek a Macsva. A magas országúton mély sár. Az országút két oldalán mocsaras árok. Sás és nád. Az árkon túl bágyadt kukoricaföld száraz kukoricakórókkal; néhol egy csomó sárgán virító tök; még ritkábban egy-egy tenyérnyi búzatarló; azután amerre ellát a szem, ázott, pállott, az őszi esőben lassan bámuló legelő. Kopaszodó nyírfák; nagy néhol egy-egy akácfa; és sehol, sehol, sehol egyetlen élőlény. * Szomorú egy földdarabja a jó Istennek a Macsva... de az az egy-két falu, amelyet én belőle láttam, az olyan, hogy a hideg futkoshat tőle végig a hátán az embernek. Nem, nem a gránátjaink miatt. A gránátjaink kevés kárt tettek ezekben a falvakban. A falu egyetlen utcája végtelenül hosszú; a végtelenül
