Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1966 - Déry Tibor Bécsben. A Die Presse munkatársának interjúja

1966 nek, úgy látszik, nincs semmi életcéljuk. Röviden megfogalmazva: kellemesen és iz­galom nélkül élnek, míg meg nem halnak. Miben áll a különbség köztünk és köztük? A részlet, amelyet felolvasok önöknek, leírja egyebek közt azt, hogyan fest és ho­gyan fogják fel X.-ben a mi nyugati civilizációnknak olyan roppant fontos ágazatait, mint a kereskedelem és az üzleti élet. Felolvasásom címe az lehetne: G. A. úr fürödni és nadrágot vásárolni akar. Déry Tibor Bécsben A Die Presse munkatársának interjúja Először: (gob): Tibor Déry in Wien. = Die Presse 1966. dec.l., 6. Magyarul itt először - Csata Károly fordításában. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: 1966. november 29-e és december 3- a között Déry a Kortárs íróinak társaságában Bécsben tartózkodott. A küldöttség további tagjai Darvas József Garai Gábor, Juhász Ferenc, Németh László és Simon István voltak. Déry nemcsak nemzetközi is­mertsége miatt lehetett a folyóirat házi szerzői között, hanem azért is, mert a lap decemberi száma egy kisebb összeállítás keretében (amely­ben Abody Béla, Bemáth Aurél, Illyés Gyula és Ungvári Tamás tisztelgett munkássága előtt) jelképesen őt is állandó munkatárssá fogadta. A küldöttség baráti látogatása a magyar kortárs irodalom bemutatko­zásaként volt elgondolva — a Collegium Hungarciumban. A ránk­maradt meghívók (l. P1M Könyvtár Any 7355, 7339) szerint a vendé­gek november 30-án sajtófogadáson, december 1-én pedig irodalmi esten találkoztak a bécsiekkel. Ez utóbbit Franz Theodor Csokor, az osztrák PEN elnöke üdvözölte, majd színészek olvastak fel a jelenlevők műveiből; s a találkozás kötetlen beszélgetéssel zárult. Nyelvtudása ré­vén Déry mindkét alkalommal hosszan szerepelt; elbeszélései közül a Philemon és Baucis hangzott el, Alexander Trojan tolmácsolásában. Az estről szinte az egész bécsi sajtó megemlékezett a Wiener Zeitung­tól a Kurieren és Neues Österreichen keresztül a Die Presséig és Volkstimméíg. Itthon viszont csend fogadta, maga a Kortárs sem ej­tett róla egyetlen szót. (Elmosták volna a hírét a Magyar Szocialista Munkáspárt november 28-a és december 3-a közti IX. kongresszusá­nak vagy a Magyar Pen Klub december 4-i közgyűlésének eseményei?) 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom