Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1967 - Helmut M. Braem: Egy csalódott ember reményei. Beszélgetés Déry Tiborral
1967 jából az a helyzet, amelyet a magaménak ismerek el. Azt, ami körülöttem zajlik, le kell írnom; hiszen elbeszélő író vagyok. De mindenekelőtt felelős vagyok azért, ami körülöttem történik, és miközben följegyzem, az olvasókra bízom, hogy ők is felelősséget vállalnak-e magukra, vagy sem. Remélem és hiszem, hogy sosem estem a vádló szerepébe.- Az irodalom jobbára öntudatlanul, azt a reményt kelti, hogy az ember és a világ megváltoztatható. De amikor az író ember tudatosítja a tudattalant, növekvő szkepszissel kezd tekinteni a reménykedésre, az ember és a világ megváltoztathatóságára is. Úgy vélem, ez tapasztalat, érettség kérdése...- Én ifjúkoromban és érett férfikoromban is sokkal inkább az emberiséghez akartam szólni, mint manapság. Ez azt jelenti tehát, hogy akkoriban sokkal több reményt fűztem az emberiséghez; és azt is jelenti, hogy akkoriban úgy hittem, sokkal több ember gondolja és érzi a földön ugyanazt, mint én, és reagál ugyanúgy, mint én. Ezért ápoltam azt a hitet - vagy tévhitet -, hogy nemcsak magamban beszélek, hanem sok-sok emberhez szólok, egy nagyobb réteg nevében beszélek. Ez a hitem az idő múltával erősen megcsappant. De úgy vélem, abból a tényből, hogy továbbra is írok, következik a reményem: néhány ember képes lesz rá, hogy megértsen, vagy tudok olyan hatással lenni rájuk, hogy egyetértsenek a gondolataimmal - jóllehet ma ironikusan írok, és pesszimista vagyok. Ha azonban teljesen reményvesztett volnék, letenném a tollat. Már-már azt hiszem, lehetnék bár olyan fásult pesszimista is, hogy azt gondolnám: egyetlen olvasóm sincs a földkerekségen - még akkor is írnék.- Legutóbbi regénye, a G. A. úr X.-ben az egyetlen olyan könyve, amelyiket utópia formájában írt meg. A G. A. úr X.-ben a totális szabadságnak egy totális technokrácia korában lehetséges jövőjére vonatkozó szatirikus figyelmeztetés. A lázadás szavai, úgy látom, a rezignáció jegyében fogalmazódnak itt meg.- Tudnia kell, hogy a könyvet börtönben írtam, s nagyon személyes momentumok játszottak közre abban, hogy az életből való kijózanodást vagy az életben való csalódást ilyen módon öntsem formába.- Csalódás az életben? Nem csalódás az emberben is?- Ön különbséget tesz az életben való csalódás és az emberekben való csalódás között. Teljesen igaza van. Az életben való csalódás az én legenyhébb csalódásom: ez az, amelyikkel egész jól megvagyok. Hiszen azzal, ami a természetben játszódik le, sokkal nagyobb mértékben egyetértek, mint azzal, ami a társadalomban játszódik le. Elsőrendű kérdés viszont számomra a csalódás az emberben mint olyanban. Ezt az én „Sturm und Drang” koromban még nem láthattam előre. Kérdés persze, hogy az embert akkor értékeltem-e tévesen, vagy ma. Mégis a gondolat erejében és hatalmában való csalódás a legerősebb a háromféle csalódás közül. Ma ugyanis én a gondolat számára jóformán hozzáférhetetlennek tartom az embert. Pontosabban kifejezve, azt hiszem, hogy az emberi természet intellektuális része ma még rendkívül alárendelt szerepet játszik. Nehéz arra válaszolni, hogy vajon a jövőben változni fog-e ez - azt hiszem, nem. És ez annyit jelent: kevés a reményem rá, hogy az emberiséget gondolati síkon befolyásolni lehessen. 68
