Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1967 - Helmut M. Braem: Egy csalódott ember reményei. Beszélgetés Déry Tiborral
1967- A múltak summája a jelen. A mában a tegnap munkál. De visszatekintve gyakran másként látjuk cselekedeteinket, mint ahogyan egykor átéltük őket. 1918 őszén ön huszonegy éves volt. Akkor ön a fakereskedést tanulta nagybátyja nemzetközileg ismert cégénél, akkor ön számított a nagyvállalat örökösének, akkor sztrájkot szervezett a munkahelyén. Ez egy politikai akció volt. Elbeszélései és regényei azonban, amelyeket később írt, azt engedik sejteni, hogy lázadásának ösztönzője a szégyenérzet volt. Az ön igazságérzete az egyik ismertetőjegye a műveinek. Hetvenkétévesen is úgy véli még, hogy 1918-ban politikai meggyőződésből hirdetett meg sztrájkot?- Nem. Én nem politikai vagy népgazdasági oldalról közelítettem a kommunizmushoz. A ma humanistának nevezett érzés adta ehhez a lökést; az az egyszerű érzés, hogy embertársaim nagyobb részét emberi méltóságukban megsértik. Egy ember, aki éhezik, vagy roppant keményen küzd az életéért, már azáltal is meg van alázva, hogy olyanok környezetében, akiknek sokkal könnyebb, mint neki, mértéktelen erőfeszítésre kényszerül. A gazdasági szorosan összefonódik a pszichológiaival, és a marxizmus úgy véli, nem is lehet őket szétválasztani. Az egyik föltételezi a másikat, és fordítva. Az én akkori cselekedetem ösztönzője tehát merőben emberi dolog volt. Igazságtalannak találtam, hogy nagybátyám, egy nagy részvénytársaság vezérigazgatója és elnöke, kétségtelenül kemény munkával - hiszen nagyon keményen dolgozott - száz- vagy ezerszer annyit keres, mint az én éppoly nagyon keményen dolgozó, Bartel nevű parkettrakóm, és Bartel mindig - még gondolatban is - levett kalappal állt nagybátyám előtt.- Miután I9l9-ben Kun Béla Tanácsköztársaságát leverték, ön elhagyta Magyar- országot, emigránsként vándorolt Európa-szerte, és Berlinben írta első regényét - Szemtől szembe, 1931 -, ideiglenesen a kommunistáknak a mindinkább hatalomra törő nemzetiszocialisták ellen vívott harcára összpontosított. De vajon nem látta abban az időben az egyes kommunistáknak a politikai eszmével vívott küzdelmét is?- A téma konkrét eseményből adódott. Egyebek közt egy ideológia bukására is rámutattam ott. Az ember mindig több, mint az ideológia. Vagyis valamikor minden emberben ellentmondásba kerül egymással, az Énje és a gondolatai.- írónak lenni, emigránsnak lenni: két állapot, amelyek szükségből fakadnak. De vajon egyesíthetők-e?- Az első magyarországi kommün bukása után, 1919-ben el kellett hagynom az országot. Politikai okokból kényszerültem rá. Letartóztattak, gyötrődtem; nem tudtam írni Magyarországon. Hét évvel később, 1926-ban visszatértem. Anyám mellett akartam élni, nem akartam elidegenedni magamtól, éreztem, hogy vissza kell mennem hazámba, anyanyelvem földjére, hogy ismét abban a környezetben kell élnem, amelyik íróvá tett. Reménytelen dolog, és mindig is az volt, emigránsnak lenni és művésznek maradni. Teljesen gyökértelenné lesz az ember - néhány kivételtől eltekintve, amilyen Thomas Mann is volt. Horthy Magyarországában 1926-tól nem találtam ugyan abszolút szabadságra, de egy liberálisan kormányzott ország volt az. Akkor írtam A befejezetlen mondat című regényemet - azzal a föltevéssel, hogy sohasem fogom megérni kinyomtatását. 66
