Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1966 - Wolfgang Venohr: Portré Déry Tiborról. Filmforgatókönyv
1966 Magyarországon, ebben a népnek szabadság helyett alávetettség, a veteránoknak nyugdíj helyett medália jutott. Déry ezeket az éveket nagyobbrészt emigrációban töltötte. És mivel hazájában nem szólhatott, külföldön írni kezdett. így lett íróvá Déry Tibor, aki a Horthy-rendszerben éppúgy, mint a háború után a kommunizmus uralma alatt az emberi jogokért emelte föl szavát. Sok éven át menekültként és üldözöttként, a szkepszis és az irónia jegyében, minden érzelgősségtől mentesen, megmaradt mégis magyarnak, Budapest város gyermekének. 5. kép. Budapest látképe a Halászbástyáról. DÉRY TIBOR HANGJA. Hát itt születtem volna? Sajnos, rossz az emlékezetem, és nem emlékszem már pontosan erre az eseményre. Nem tudnék válaszolni rá, szeretem-e ezt a várost, amelyikben voltaképpen csupán a Duna meg a hegyek vannak jól kitervelve, a város maga viszont nyomorúságos tákolmány. Szerencsére emberek lakják. Támpontul az én Budapesthez való viszonyulásomhoz csak annyit szeretnék mondani, hogy ismerem a legtöbb európai nagyvárost, némelyikében, mint például Berlinben, Párizsban, Bécsben éveket töltöttem el, de sehol másutt nem szeretnék élni, mint itt, ezek között az építészeti torzszülöttek között. Talán mert itt mesélik a legjobb vicceket Európában. Horthy alatt, fiatal emberként, hét évet töltöttem önkéntes emigrációban. Nem emlékszem rá, hogy honvágyam lett volna. De amikor hazatértem, és a határon az első magyar szót meghallottam - jóllehet egy vámhivatalnoktól -, tüstént tudtam, hogy itthon vagyok. Ezt azóta sem felejtettem el. 6. kép. Az író dolgozószobája, gépírónőjének diktál. WOLFGANG VENOHR HANGJA. A Duna budai oldalán, a Krecsányi utca ÍO- ben van Déry Tibor otthona. Elmúlt már hetven éves, de saját maga iránt kérlelhetetlen szigorral bőséges napi munkapenzumot teljesít. Nem ismer egyéb tevékenységet, mint az írást. Magyar nyelven ír, és diktál. Munkáját kötelességként fogja föl. Kötelességteljesítése az olvasónak szól. Feketekávét és fekete cigarettát engedélyez magának serkentőszerként egy olyan munkamorál mellett, amely már-már aszketikus jelleget ölt. Nehéz rábírni őt, hogy munkáját megszakítsa, és látogatót fogadjon. Ha megteszi, akkor megható, kimeríthetetlen türelemmel teszi. S a beszélgetést szerénység és irónia, furfang és jóság ellenállhatatlan elegyével folytatja. 7. kép. Déryék ebédlője, az író és felesége kanapén ül. DÉRY TIBOR. Azt gondolom, hogy egy arcképhez a modell szeszélyei és rigolyái is hozzátartoznak. Egyik nevetséges rigolyám, valószínűleg semmivel sem indokolható rigolyám, hogy nem szeretem magamat másként megjeleníteni a közönség előtt, csakis a munkáimban, vagyis a könyveimben, a színdarabjaimban. Ámde a mi istenáldotta civilizációnkban sajnos a propaganda is a művészre hárul, ha azt akarja, hogy olvassák. És mivel én azért írok, hogy olvassanak, hogy megértessem magamat, 53
