Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)

l'Ţe/elef

211. kép. Farkas szobája.

FARKAS. Egyszóval maga faképnél hagyja azt, akit sajnál.

JÚLIA. Ha nem tudok segíteni rajta.

FARKAS. Ezek szerint tehát rajtam nem lehet segíteni?

JÚLIA. Nekem nem. Professzor úron csak olyasvalaki tudna segíteni, akit profesz- szor úr szeret.

FARKAS türelmetlenül. De hol kell rajtam segíteni?

JÚLIA. Miért akarja professzor úr velem elmondatni azt, amit nálam jobban tud?

FARKAS. Megtisztelem magát azzal, hogy kíváncsi vagyok a véleményére. Mivel lehet tehát rajtam segíteni?

JÚLIA a szemébe néz. Azzal, hogy megmondják professzor úrnak az igazat.

FARKAS. Azzal aligha. Mert azt nem hallgatom meg ... Elég az, amit én tudok magamról.

JÚLIA hátralép, majd felveti fejét. Professzor úr többre tartja magát, mint ameny- nyit valójában ér.

FARKAS szelíden. Hogy érti, Nagy kisasszony? Tudományban?

JÚLIA. Emberségben. Tehát valószínűleg tudományban is.

FARKAS morogva. A kettő összekapcsolása nevetséges, Nagy kisasszony. De nem vitatkozom. Hogy lehet tehát rajtam segíteni?

JÚLIA nekivadulva. Professzor úr azért becsüli túl magát, mert lebecsüli az emberket. S azért becsüli le őket, mert nem leli örömét bennük.

FARKAS bólint. Fején találta a szöget. Semmi örömömt nem lelem bennük.

JÚLIA indulatosan. Azért van ez, mert professzor úr használja az embereket, ahelyett, hogy élne velük ... Nem ér az ilyen élet semmit! ... Semmit... semmit... Már egész testében reszket. Minek mentette ki tegnap azt az embert?

FARKAS. Nem meggyőződésből.

JÚLIA ránéz. Nem élnék magával, ha száz életem volna is.

Kimenekül a szobából, futtában a fogasról leakasztja Farkas kalapját.

212. kép. Gellérthegyen, a Búsuló juhász előtt, Farkas, ki kocsin érkezett, ezt elküldi, benéz a kocsmába, visszajön, izgatottan ide-oda jár, hátra-hátrafordul.

Megpillantja a feléje közeledő Nagy Júliát, gyermekes izgalommal majdnem futva eléje siet, nagyon gyöngéden kezet csókol.

JÚLIA. Nem vagyok éhes, Zénó. Nem sétálnánk egyet?

FARKAS. Helyes. Én sem vagyok éhes.

Júlia belekarol, elindulnak.

213. kép. Kis kávémérés. Farkas egyedül, az ablak mellett ül, ki-kitekint az utcára, egyszer feláll, kimegy, szétnéz, majd visszajön. Újságot olvas, kinéz mögüle. Végül az ablakon át megpillantja az utcán közeledő lányt, eléje szalad az ajtóhoz, kezet csókol neki. Júlia a pincérnél tejeskávét rendel, de Farkas megállítja.

FARKAS. Juli, menjünk el valahová, ahol tisztességesen meg lehet vacsorázni.

515