Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1966 - Gách Marianne: Bécs, 1934
1966- A Bécs, 1934 - mondja - egyetlen kéziratban maradt darabom. 1957-ben írtam. Hősnője, akit a színpadon Kornis Évinek hívnak, azonos azzal a Krausz Évivel, akiről már A befejezetlen mondat című regényemben is írtam. S megintcsak az a konfliktus izgatott, amelyet a történelem minden korban teremtett: az egyéni meggyőződés hogyan egyezik vagy hogyan ütközik össze a közösségi kötelességgel. Egy vissza-visszatérő témám is szerepel a darabban. Izgat a problémája annak az értelmiséginek, aki a maga osztályán belül nem leli helyét, de a másik osztály mégsem fogadja be.- Déry életművében kevés a színpadi mű, holott drámaírói vénája regényeinek, novelláinak frappáns, drámai dialógusaiban is ékesen megmutatkozik.- Az én igazi foglalkozásom voltaképpen a prózaírás: térdemre helyezett füzetbe kézzel rovom a betűket. Ilyenkor úgy érzem, szuverén ura vagyok annak, amit csinálok. A színdarab kollektív művészet, a műfaj és a jó eredmény érdekében, ha olykor szívesen teszem is, egyeztetnem kell a magam kívánságait a színház kívánságaival. Egyébként drámáimban arra törekedtem, hogy olyan stilizált nyelvet teremtsek meg, amely a köznyelv szuggesztiójával hat anélkül, hogy naturalista módon másolná a köznyelvet. Ez nemcsak nyelvi kérdés, hanem a gondolkodás és az érzelem formáját is meghatározza.- Ez a fajta stilizált beszédmód regényeiben is feltűnik ...- Mert prózai írásaimban sem úgy beszéltetem figuráimat, ahogy „az életből ellestem”. Ez a gondom ma azért is vált akuttá, mert napjainkban mindinkább közeledik egymáshoz a beszélt és az irodalmi nyelv. Főként nyugati írók műveiben tapasztalható ez a jelenség, amikor például a szexuális életet akarják lehetőleg pontosan megfogalmazni. Nem ítéletként, csak ténymegállapításként említem meg, hogy ez az irodalom azért súrolja már-már a pornográfia határát, mert megformálás helyett naturalista stíluseszközökkel igyekszik élni.- Kikre gondol?- A divatossá vált Céline, Jean Genet, John Updike, meg Henry Miller, Moravia jut most hirtelenében eszembe. Tévedés ne essék, én nem félek attól, hogy szexuális kérdésekről beszéljek, de talán nagyobb distanciát vonok a művészi forma és a köznyelv közé. A nyelv az irodalomnak nemcsak eszköze, de célja is.- Melyik művét szereti leginkább? Éppen most jelent meg A kiközösítő című regénye, most került a könyvüzletek kirakatába ...- Mindig a legújabb könyvemmel vagyok legjobban megelégedve. Hogy miért? A válasz banális: azt hiszem, egyre jobban értem a mesterségemet. Ma jobban tudom megcsinálni, amit akarok. Több a tapasztalatom. Nemcsak a más, a magam hibáiból is okulok. Egyik könyvemet sem írtam akkora élvezettel, mint A kiközösítőt. Mindvégig jókedvűen dolgoztam rajta. - Elneveti magát.- Mulatságos módon keletkeztek a regényeim. Két példát mondok el. A G.A. úrX.- ben című regényemet 1957-ben írtam, annak idején azon az ötleten alapult, hogy miközben fel s alá járkáltam, az jutott az eszembe, mi történne, ha a virágok fejjel lefelé nőnének a földben? Egy fejetetejére állított helyzetben, ebből a fejetetejére állított 45
