Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)

("felelet

ANGÉLA. Csak a bokája vastagodott meg!

FARAS meghökkenve. Ugyan! Nem vettem észre.

ANGÉLA. Rosszul érzed magad, Zénó?

FARKAS. Nem. Adj még egy pohár bort!

Angéla tölt, Farkas a másik fél rúd szalámit eszi.

FARKAS. De amióta a fiam megszületett, azóta nem beszél.

ANGÉLA. Hogyhogy nem beszél? Nem csal meg vagy csak nem beszél róla?

FARKAS. Ennek kilenc éve. S én kilenc éve azon gondolkodom, mi volt jobb: amikor tudtam, hogy kinek a szagát kell rajta keresnem, vagy amióta egy megfogal- mazhatatlan ellenfél, maga az egész férfinem hunyorít rám a háta mögül.

ANGÉLA. Ezzel töltőd az idődet?

FARKAS. Ezzel.

ANGÉLA. Nobel-díj helyett?

FARKAS. Az anyád keserves izgalmát, hát az meg minek? Ez is emberi időtöltés, ezzel is eltelik az ember élete!

ANGÉLA keserűen. Méltón telik el. Miért nem kötöd fel magad inkább az ablakkilincsre?

FARKAS oly hirtelen áll fel, hogy a szék feldül mögötte. Mit beszélsz?

ANGÉLA hosszan ránéz, sír. A laborban akad elég cián vagy morfin, azt is nyelhetnél.

FARKAS. No! Elindul az ajtó felé.

ANGÉLA. Még egy kérdés? Miért lett öngyilkos?

FARKAS megáll. Előbb rám lőtt, s talán azt hitte, hogy megölt.

ANGÉLA arcára csapja kezét, sikolt. Rád lőtt? Megsebesültél!

FARKAS. Csak a vállamon ... csak a húst érte a golyó. Nők nem tudnak célozni. A szanatóriumban bekötötték, még a kabátot is felvehettem rá.

ANGÉLA sírva. De miért akart megölni?

FARKAS tűnődve. Nem tudom. Talán mert szeret. Szakítottam vele, egy hónapja nem fogadtam. Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy szeret, meg kell kockáztatnunk azt a másikat is, hogy féltékeny volt rám. Két hétig naponta keresett, nem engedték be hozzám.

43. kép. Éjjel, az egyetem portáján.

ESZTER a portásfülke előtt, sírva. Engedjen be, édes Jócsik bácsi!

PORTÁS. Nem lehet, kisasszony. Idegen személyt nem engedhetek be éjjel.

ESZTER. De hát ismer engem, Jócsik bácsi.

PORTÁS. Hiába ismerem a kisasszonyt, azért mégiscsak idegen. De meg Farkas professzor úr nincs is itt.

Eszter sír, majd hirtelen megcsókolja az öreget, átöleli a nyakát, s amikor ez kiszabadítja magát, lekuporodik előtte a földre.

ESZTER. Édes Jócsik bácsi, hát ha nincs itt, akkor nem is tudja meg senki, hogy beengedett engem.

409