Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1965 - Az ember veszélyeztetettségéről
1965 juk, hűtőszekrényük és televíziókészülékük legyen, veszélyesebb, mint a hidrogénbomba fenyegetése. Az autó nem kölcsönös gázolás által gyilkol, hanem mert a talaj fölé emel bennünket, mint Herkules a párviadalban Anteust, hogy lábunk soha többé ne érintse a földet. A rá következő lábizomsorvadást követi az idegrendszer elsat- nyulása, a vérkeringés megváltozása, a látóidegek eltorzulása. Az autóban ülő ember perspektívája elvonttá lesz, sebességet és akadályokat lát, a természetet csak ezek mögött látja. A vándor lassú elmélkedéséből harci kedv vagy teljes letargia lesz; mindkét esetben a szellem kibillenése természetes állapotából, elfordulás természetes, jóleső környezetétől. Amit ma a gép az ember számára az utcán, gyáraiban, irodáiban, lakásiban, privatissimum-ában előidéz, az a pszichológiai halál. Mint közvetítő az ember és a világ közt, amazt gyöngíti, emezt meghamisítja. Mint karunk meghosszabbítása és értelmünk képviselője tagadja létünk értelmét, amit csakis érzékiségünk gyakorlásában foghatunk fel. Annak ürügyén, hogy segít az embernek, gyöngíti nemcsak izmait és összes érzékszervét, hanem szellemének minden, ezeken nyugvó, alakító erejét. A gép diktátuma szerint, a gép által mozgunk, látunk, hallunk, szaglunk. A világgal való közvetlen kapcsolat helyébe a gép által alkotott látszatvilággal való kapcsolat lép. A műalkotás helyébe a reader’s digest. A hús-vér színész a gép révén földarabolódik a színdarabban, a rádióban mint hang jelenik meg, amit a többi érzéktől elszakított fül kényszerül hallgatni, a filmen mint egy lapos kép egy lekerekített hanggal összekapcsolva, aminek egy beszélő vagy éneklő embert kell színlelnie. Pótlék minden. A gép végezte minden részmunka, legyen bár mégoly tökéletes, az ember mint egész csődjéről tanúskodik. A gép minden eredménye egy kópia az örökre elvesztett eredetiről. A rakétautazás vagy menekülés a világűrbe éppoly kevéssé látszik szememben az emberi szellem diadalának, mint amennyire a struccmadár rémült mozdulata, amikor fejét a homokba dugja, előrelátás és alapos megfontolás jelének; az ember tehetetlenségéről árulkodik nekem, aki nem tud rendet teremteni a földön, és nem tud rossz szomszédaival békében élni. Amíg a technika beérte azzal, hogy kisegítse az embert a puszta életéért vívott harcában, kevésbé tudott neki ártani; halálos veszéllyé csak akkor lehet, amikor arra vetemedett, hogy támogatása helyett helyettesítse őt testben és lélekben. Az ember fenyegetettsége rakétáktól és ellenrakétáktól, bombáktól és vadászrepülő-ezredektől csekélynek látszik szememben azzal a lassú, észrevétlenül lopakodó, alattomos gyilkossággal összevetve, amelyiket - veszedelmesebben, mint a fizikai megsemmisítés - a lelkén hajt végre. Mert a külsőleg legyőzött természet belsőleg rettentő bosszút áll. Hölgyeim és uraim, köszönöm a türelmüket, amellyel elkalandozásaimat követték. Amennyire az én kicsiny országomból belátható, kis távlat engedi, igyekeztem titkon igazodni a mi beszédtémánkhoz: nevezetesen azon a természetesen nem mérvadó véleményen vagyok, hogy a legszerényebb szakkérdéseinkre sem találhatunk kielégítő válaszokat, amíg nem sikerül meghatároznunk magunkat és helyünket a világban. Gyaníthatólag ez az olvasók véleménye is. Köszönöm. 39
