Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1977 - Déry Tibor és Demény Pál magnóra vett emlékezései

1977 DEMÉNY. De már érzésben te forradalmár voltál, hát írtál verseket is előtte, hát ismetünk téged névről - a bátyámon keresztül, Demény Ottón19 keresztül már hal­lottam rólad. Hát nem véletlenül kerültél te oda! És már azok a dolgaid, amelyek a Nyugatban is megjelentek - hát már azok is föltűnést keltettek. Itt mindegy, hogy művészileg te, ma, hogyan értékeled azt, de föltűnést keltettek, mert a polgáriaknál baloldalibbak voltak. Nálad az az érdekes, hogy te előzőleg nem voltál a Szociálde­mokrata Párt tagja. DÉRY. Nem. DEMÉNY. Tehát az első párt, amibe te beléptél, az a Kommunista Párt volt. DÉRY. Úgy látszik, igen. DÉRYNÉ. Előtte te sztrájkot szerveztél a saját nagybátyád gyárában. DEMÉNY. Igen, arról tudok, igen. DÉRYNÉ. Az első világháború alatt. Ezért vonultatott be rögtön a nagybátyád ... mert a munkásokat sztrájkra buzdítottad ... DEMÉNY. Igen. Tehát az az érdekes, hogy te a Kommunista Pártba léptél be köz­vetlenül és a Tanácsköztársaság idején - azt már a lexikonok is írják - funkciód volt a Direktóriumban. DÉRY. Igen. írói ... DEMÉNY. Az írói Direktóriumban. Szóval tulajdonképpen ez az, amit én itten éreztem, ez a történelmi vonal. Ha ő közben ki is szakadt, vagy el is szakadt ... — most olvasom a Bécsi Magyar Újság történetét, és ottan a szerkesztők és az írók kö­zött ott van Déry Tibor is a Bécsi Magyar Újság munkatársai között ... DÉRY. Igen. DEMÉNY. Tehát akkor megint csak folyamatos a dolog, és én azt akarom érzékel­tetni, hogy ő kapcsolatban volt a munkásmozgalommal, sőt közelebbről, a baloldali munkásmozgalommal. Mert különben nem is találtunk volna hangot egymással har­mincnyolcban, mikor a Gyűjtőben találkoztunk. Majd arról is, ha akarsz beszélni ... DÉRY. Arról majd később beszélünk. Én csak azt akarnám megemlíteni, hogy én 1918-ban, az Októberi Forradalom idején is már - hogy úgy mondjam - kerestem a he­lyemet és meg is találtam. Várjunk csak, most megint egy időrendbeli botlás lesz ... DEMÉNY. Megnézzük. DÉRY. Ezerkilenc ... Hogy? DEMÉNY. Október 31-én zajlottak le az őszirózsás Forradalom eseményei. Nem. 31 -e nem volt októberben. Október 30-án, 29-30.2n A kommunista párt megalakult... október 24-én ... DÉRY. Akkor énnekem még nem volt ... DEMÉNY. Nem. Utána, mint mondtad. Veronika utca - ez teljesen egyezik, a Stern Jolán dolga, amit mondtál. DÉRYNÉ. Bocsánat. Szeretnék valamit kérdezni. Demény Ottó (1886-1919) festőművész. Iványi-Grünwald Béla és Kernstok Károly tanítványa. S rajzolta Kassák A Tett című lapja (1916) és az Új költők című antológia (1917) címlapjait. Részt vett az antimillitarista és forradalmi szocialista mozgalomban. 1919-ben tűzharcban elesett. 20 Az őszirózsás Forradalom 1918. október 31-én kezdődött. 350

Next

/
Oldalképek
Tartalom