Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Sáfrán István: Egy ősbemutató délutánja. Beszélgetés Déry Tiborral az Ének a városról veszprémi premierjén
1976 és a szigorú kritikus egyaránt elnéző méltányossággal fogadta: egy volt az akkor kötelességszerű rendben megjelenő ünnepi köszöntők sorában, amelyekkel az írók- költők Pest és Buda egyesülésének ÍOO. évfordulóját köszöntötték. Három esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valaki észrevegye: több ez a mű, mint amit születésének körülménye ígér. Az érdem Szokoly Tamásé, a veszprémi művelődési ház munkatársáé. * Szokolay Tamás régi ismerősöm, mondhatnám „ügyfelem”. Néhány esztendeje egy Zala megyei nagyközségben nyilvánították „persona non grata”-nak a fiatal népművelőt, de hogy akkor mégsem született riport a hallottakról-látottakról, abban elsősorban ő a ludas. Nem akarta pellengérre állítani a közművelődésben járatlan és képzetlen munkatársait, mondván, Zalát az ág is húzza, minek tetézni a bajt. Nem túlzás, Veszprémben tárt karokkal fogadták. Híre-rangja átlépte a megyehatárokat. Ott, Zalaszentgróton néhány hónap alatt országosan is elismert irodalmi színpadot szervezett-vezetett, az azóta már csak emlékekben élő Reflex együttest. Veszprém, a város, kaput nyitott számára, s hogy szépreményű terveiből valóság lett, arról a menetrendszerű pontossággal érkező meghívók tudósítottak. Filmbarátok köre, tájékoztató kiadványok, író-olvasó találkozók és természetesen a nagy szerelem, az irodalmi színpad. Együttesének első látványos színrelépése volt ez az ősbemutató. De nemcsak látványos volt, rangos is. Sikerült olyan mozgás- és jelzésrendszert koreografálnia, amely nemcsak szolgálja Déry szellemét, de millió és egy új kaput nyit a továbbgondolásra. Játszóit az ügy tiszta lobogásával erősítette, s a folyton izzó parázs melegénél új életre kelt, most születővé nemesedett az írás: előbb játékká, majd varázslattá. * Harmadik esztendeje dolgozik-lélegzik együtt az Aréna együttes. A gyakorta késő estébe nyúló próbák most nyertek értelmet: sikeres ősbemutató volt. De vajon csak most, hogy hosszan tartó taps köszöntötte őket a függöny előtt? A gimnazistákból, szakmunkástanulókból és fiatal pedagógusokból verbuválódott csoport egymást formálva, gyúrva, alakítva nemcsak az együttjátszás képességéig jutott el, a közvetítésig, interpretálásig, hanem tud immár közös hullámhosszon gondolkodtatni is. Erről győzött meg a bemutatót követő író-olvasó-néző találkozó, amelyen részt vett Déry Tibor is. A záporozó kérdések derékhadát, a nehezét éppen ők, a játszók szegezték Déry mellének, aki Bóperje kedves játékosságával és okos bölcsességével állta a meg-megújuló rohamot. * Zsúfolásig telt klubszobában néz barátságosan „farkasszemet” a szerző - ezúttal a szó teljes értlemében: nézőivel. Elkél a biztatás, mert nehezen oldódnak a nyelvek, hiszen „mégiscsak ő ül az asztal másik oldalán”.- Javaslom - mondja Déry -, hogy ne az első kezdje, hanem mindjárt az ötödik. Itt-ott nevetnek, még megilletődötten ugyan, de már magasba emelkedik az első 286
