Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1974 - Réz Pál: Déry Tibor. Tv-interjú

1974 síink folyamán, hogy A befejezetlen mondat írásakor például meg voltam győződve arról, hogy a könyv életemben nem fog megjelnni, de ez vonatkozott egyéb írásaim­ra is, részben azért, mert nem voltam elkényeztetett író. Ötvenéves vagy negyven­éves koromig fiatal íróként becéztek, és tárgyaltak velem, ami nem megtisztelő meg­szólítás ebben a korban. Tehát erre a kérdésedre felelve, soha nem gondoltam arra, hogy én sikeres, hogy bestseller író leszek, irtóztam volna a gondolattól is.- Most ez öröm?- Öröm, de későn jött öröm, amin azt értsd, hogy nem tudom olyan frissességgel és hálával fogadni ezt az ajándékot, mint ahogy fogadtam volna húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Egyébként is az én koromra az jellemző, hogy eltompulnak az embernek nem­csak az érzékei, hanem az agybeli reflexiói is, és ennélfogva tompábban hangzik min­den ma, mint ahogy hangzott volna az örömkiáltás húsz vagy harminc évvel ezelőtt.- Ez a színpadi sikerre is vonatkozik?- Arra különösképpen, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy nem az én darabom aratja ezt a sikert, hanem a zenéje, elsősorban.- Azért a darab gondolatai is.- Nem tudom. Lehet.- Az utóbbi időben filmsikereid is voltak, elsősorban a Szerelemmel, talán siker lesz a most készülő A befejezetlen mondat is. Milyen a viszonyod az olyan művek­hez, amelyekek a magva tőled származik, de mások átdolgozták, és egy más műfaj­ba tették át, színpadra vagy filmre?- Az első érzésem mindig az ijedtség. Már előre utálom azt, hogy hozzányúlnak az én szövegemhez, és azt át fogják alakítani. Aztán lassacskán rábeszélem magamat, hogy a színpadnak más megjelenítési törvényei vannak, ezekhez kell alkalmazkod­nia az írott szövegnek, és ezt lassacskán el is hiszem magamnak. Gyáva vagyok, kompromisszumos alkat vagyok, ahogy mondtam neked, és azonkívül bevételt is je­lent, kis kenyérre vagy kalácsra valót, és így aztán lassacskán belenyugszom.- Most egy, csak egy szavad ütött meg, és ebbe kapaszkodnék bele. Ez a kompro­misszum. Ezt többször említetted, és használtad ma, de ugyanúgy lehetne használni a forradalmár szót is a te pályafutásodra. Te forradalmárnak tudtad magad, és forra­dalminak tudtad az írásaidat is? Amit az utolsó tíz évben írtál, és ahogy élsz az utol­só tíz évben és gondolkozol, tehát lényegében véve idős korodban, azt is forradalmi életmódnak és forradalmi alkotásmódnak tekinted-e?- Jó kérdés. Azért jó kérdés, mert belevág a mindenkori kételyeimbe, tehát a leg­főbb és a legelső és egyben a legutolsó kételyembe, hogy vajon érdemes-e írni, tu­dod? Egy kissé messziről vág bele, de eszmetársítás útján jutott eszembe. Én azt hi­szem, hogy én forradalmár voltam, és vagyok ma is, az író szerepe a világban az, hogy ellenzéke legyen a világnak, ellenzéke legyen a társadalomnak, ellenzéke le­gyen a természetnek is, ellenzéke legyen önmagának elsősorban. Ez az ellenzékiség határozza meg azt, amit kérdeztél, a mindenkori forradalmiságot. Kérdezheted tőlem, hogy mért vagyok ellenzéki a természettel szemben, hogy az író mért az? Azért, mert a farkas megeszi a bárányt, és ezt nem helyeslem. Hogy a társadalommal szemben 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom