Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1974 - A talpsimogató rádióváltozatának bevezetője és zárszava
1974 SPEAKER. Hát eddig eljutottunk volna, tisztelt közönség. A szerző végre rászánta magát s elindította a cselekményt. Úgy mondják, az embereket nem szavaikból, hanem cselekedeteikből ismerni meg: mire tanítanak meg hát azok, amiről eddig ér tesíiltiink akikkel a szerző eddig szembesített? Tisztes Sándor barátunk Pál barátunk arra, hogy a tisztesség még nem veszett ki a világból. Ez helyes, de kérdem: odakint az életben találkoztunk-e már vele ilyen tömény állapotban? Rendes Jóska Péter barátom arról győzött meg, hogy szép földtekénken még sok a rendes ember. Ez is helyes, de kérdem, a Rendesék ennyire rendesek volnának ilyen pontosan teljesítenék, amit a nevük ígér? Továbbá: a Derék Kláriék ennyire ilyen derekasak volnának? A Pettyes Jenők ... no igen ... erről bővebben nem kell értekezni. Annál inkább Szegény Kati szegénységéről; ki látott már földünk sarában ilyen angyali tüneményt? Félek-,' a szerző kissé olrajzoltn alakjait. S mellette olyan ördögi jelenséget, amilyennek Okos Elemért rajzolja meg jóhiszemű, de kissé naiv szerzőnk. Bár odabent az öltözőben becsületszavát adta nekem, hogy saját személyes tapasztalatai alapján, a valósághoz híven ragaszkodva formulázta meg alakját, az a gyanúm, hogy kissé elrajzolta őket. Magyarország történelmének nem lehetett olyan korszaka, amikor egy vőlegény azért szakított menyasszonyával, mert megtudta, hogy hozománya pénze van. ESZTER elváltozott, vékony hangon. De mennyire hogy van. Az én kislányom olyan szép hozományt kap ... ILUS csodálkozva. Eszter, te vagy az? ESZTER. Dehogy vagyok az. Én a Kati mamája vagyok. ILUS hangosan. El is hiszem. De honnét szerezted ezt a szerelést? Ezt a gyönyörű parókát, ezt a nagyúri szemüveget lornyont, ezt a magas sarkú cipőt, ezt a díszes virágos kalapot, ezt a drága retikült? A saját édes szülőd sem ismerne rád. ESZTER. Ne is! * SPEAKER. Mondjam ón io, hogy nem? Megvallom, ebben a tekintetben a szerző nél valamivel bizonytalanabb vagyok. Hogy miért? Tudja a fene! SPEAKER. No lám, a függöny legördült, a lámpák elalaszanak, pedig én még itt vagyok. A szerző, úgy látszik, nem kíváncsi a véleményemre. Nem is csodálom, az írók általában nem szeretik meghallgatni munkájukról a más ember véleményét bírálatát. Vajon mitől félnek, kérdem magamban. Hogy megbírálják kibeszélik őket? Tisztelt szerzőnk ettől ne tartson! Hs Még ha akarnék is, dehogy akkor sem mernék rosszat mondani valakiről, aki hugzoncgynóhány huszonöt évvel ezelőtt Kos- suth-díjat kapott, s azóta is az államhatalom részéről folyamatosan, megszakítás nélkül a legnagyobb megbecsülésben részesül, mondhatnám úgy is, hogy a tenyerén hordja. Mondhatnám, hogy dédelgeti. S méltán! Mert kérdem, láttak, halottak-e önök magyar színpadon, rádióban, televízióban valaha is olyan elmés, szórakoztató, mélyértelmű, kifinom kiválóan megírt darabot, mondhatnám remekművöt, mint amilyen itt most elhangzott? Ilyen bölcset, ilyen méltóságosat, ilyen súlyosat, ilyen libe- gőt, ilyen tréfásat, ilyen halálosan komolyat, azaz összefoglalva, ilyen örökbecsű remekművet? Igaz ugyan, hogy nem a mai magyar valóságról szól, igaz, hogy hősé243
