Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1973 - Öt földrész írói öt földrész ifjúságához. Nyilatkozat
1973- Nézze, amikor nekem előadták a javaslatot, hogy a regényemből színpadi mű készül, akkor én azt mondtam, hogy ez lehetetlen. Ma is azt hiszem, hogy két műről van szó. Én a színházi előadáshoz csak a nyersanyagot adtam. Az előadás sikere az egész együttes érdeme.- Önre hogyan hatott a színházi előadás?- Amikor néztem a darabot, akkor valami skizofréniás állapot ragadott meg. Állandóan összehasonlítgattam a regénnyel, és láttam, hogy itt két párhuzamos dologról van szó. S megbocsátható talán, ha az író a méricskélés alapján arra a következtetésre jut, hogy a regény mégis jobb. Az előadás nagyon tetszett, de a regény jobb. Ez talán érthető. Az utolsó kérdés Déry vajdasági vendégszereplésére vonatkozott. Örömmel jönne Vajdaságba, mondta.-Nagyon valószínű, hogy el tudnék menni. Nagyon örülnék egy ilyen meghívásnak. Szívesen eleget is teszek neki, ha egészségi állapotom és egyéb körülményeim lehetővé teszik. Öt földrész írói öt földrész ifjúságához Nyilatkozat Először: Schriftsteller von fünf Kontinenten an die Jugend von fünf Kontinenten. = Neue Deutsche Literatur 1973. júi, Nr 7. 17. Magyarul itt először - Csala Károly fordításában. Tárgyi és életrajzi voantkozások: a Kelet-Berlinben megjelenő Neue Deutsche Literatur 1973 elején azzal a kéréssel fordult a szerkesztősége által kiválsztott írókhoz: intézzenek üzenetet a felövekvő új nemzedékhez. Válaszaik közzétételét arra az időpontra időzítették, amikor a nemzetközi békemozgalom 1973. július 28 - augusztus 5. között megrendezte a X. Világifjúsági Találkozót az NDK fővárosában. Déry Tibor néhány soros válasza tekintélyes mezőnyben jelent meg, Anna Seghers, Jorge Amado, Miguel Angel Asturias, Mihai Beniuc, Dymphna Cusack, Jaroslaw Iwaszkiewicz, Borisz Polevoj, Roberto Fernandez, Vercors üzeneteinek társaságában. A Neue Deutsche Literatur (1952-) a Német Demokratikus Köztársaság írószövetségének a folyóirata volt, szerkesztette Wemer Neubert, Erhard Scherer. Ha az idős ember a fiatalnak valamilyen hasznos tanácsot adhat, azt ajánlanám: őriz234