Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1965-1977 Mannról adott nyilatkozatot (1975), több kitűnő interjút, mint például Rudolf Hartungét (1969) és Adalbert Reifét (1972), s azt a két portréfilmet, Wolfgang Venohrét (1965) és Éva Demskiét (1975), amelyek az egész német nyelvterülethez szólva látták el Déry ismertetését. Szívesen felvettük volna a cenzurálisan visszatartott Sirályháton és a Dr. Nikodémusz Lázár útikalandjai novellákat, ugyanúgy, mint előző kötetünkben az 1958-ban írt önéletrajzi vázlatot, a Börtönnapok hordalékát - s még korábban a Kék üvegfigurákba illő Az ámokfutó című illusztrált költeményt. Ám terjedelmi okok, s az, hogy e kiadványainkat a könyvkereskedelemben még meg lehet kapni, arra késztettek, hogy eltekintsünk - esetleg feleslegesnek tűnő - újraközlésüktől. Ám ezúttal is kötelességünknek tartjuk felhívni a figyelmet, hogy az életműkiadás és a Déry Archívum már megjelent kötetein kívül csak e három további kiadvánnyal tekinthető teljesnek Déry írói termése. Szerkesztésünk és közzétételünk módszere megegyezik a Dokumentumok ciklus korábbi gyakorlatával. Pontos és hiteles szövegek közvetítésére vállalkoztunk, esetenként feltüntetve az egyes változatok (fogalmazvány, gépirat, nyomtatás) közti eltéréseket. Újdonságnak számíthat a megszaporodott rádió- és tv szereplések regisztrálása, amiben - ismereteink szerint - a legelső kísérletezők közé tartozunk. Külön köszönet illeti a Magyar Rádió és Televízió archívumait, amelyek segítségünkre voltak az elhangzott szövegek felkutatásában és hanganyagának őrzésében, átadásában. S ismételten és kiemelten köszönjük meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtárának, Maróti Istvánnak és munkatársainak a segítségét, amely nemcsak a birtokába jutott másolatok gondozására szorítkozott; több esetben vállalta a hetvenes években készült, külföldi filmszalagok új, elektromos rendszerekbe való átfordítását és a hangzó anyag szakszerű legépeltetését is. S nem feledkezhetünk meg azok tanácsairól és felvilágosításairól, akik egy-egy adat felkutatásával vagy pontosításával tették lehetővé magyarázataink filológiai hitelét. Köszönetét mondunk ezért F. Almási Évának (Enciklopédia Kiadó), Csongár Álmosnak (műfordító, Berlin), Bercsényi Editnek (MTA Művészettörténeti Kutatócsoport), Bozsán Péternek (fotóművész), Böde Józsefnének (Országos Idegennylevű Könyvtár), Dalos Lászlónak (újságíró), Hellmut Freundnak (szerkesztő, Frankfurt a. Main), Gajdó Ágnesnek (Enciklopédia Kiadó), József Farkasnak (irodalomtörténész), Katona Ferencnek (levéltáros, Washington), Lator Lászlónak, Majoros Ottónak (Francia Intézet), Molnár Mártának (Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára), Praznovszky Mihálynak (múzeológus, irodalomtörténész), Petra Pláttnernek (Schiller Nationalmuseum, Marbach am Neckar), Reguly Ernőnek (Petőfi Irodalmi Múzeum), Salamon Istvánnak (Magyar Rádió), Takács Józsefnek (adjunktus ELTE), Tóbiás Áronnak (Petőfi Irodalmi Múzeum), Tóth Imrének (muzeológus, Sopron) és Valachi Annának (irodalomtörténész). A Szép elmélet fonákja előszavában felsoroltakkal együtt - akikre a korábbi két kötet szerkesztése során is támaszkodhattunk - valamennyien előmozdították munkánk ténybeli hátterének kimunkálását. Utolsó kötetünk korképének felvázolásában hathatós segítségünkre volt Romsics 17
