Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1970 - Tóbiás Áron: Termékeny tagadás. Műhelybeszélgetés Déry Tiborral
1970- Engedd meg, hogy egy izgalmas aránytalanságra hívjam fel a figyelmed. Végeredményben nem sok önéletrajz készült így, pontosabban: önéletrajzi jegyzet sem készült így talán, hogy ennyire másokon keresztül tükrözze magát. Az „én” helyett a „mások”. Itt megfordult a sorrend.- Lehet, hogy igazad van, én most hamarjában nem tudom ellenőrizni.- Még az arány is: így egynegyed helyett háromnegyed a mások javára, vagy egy- harmad helyett kétharmad.- Én ebből a szempontból nem gondoltam át ezt a könyvet. Nekem úgy rémlik, hogy elég sokat beszélek magamról, talán elég szerénytelenül is. Ezen azt értve, hogy szerénytelenül hivalkodom hibáimmal és kevés erényemmel. És a figuráknak a föl- vonultatása is ...- Az oda-vissza tükröződéssel ...- Még akkor is, amikor más figurákat vonultattam föl, végeredményben magamról beszéltem, magamat igyekeztem megrajzolni. Hogy most szerényen-e vagy szerénytelenül, arról ne beszéljünk. Mi az, ami hiányzik ebből a könyvből, ami formailag hiányzik az előre megtervezett kényszer miatt? Tudod, hogy nem kronológiai rendben mondom el az életemet. Ebből szerencsére az következik, hogy nagyon sok olyasmit kihagyhattam, amire nincs is szüksége az önéletrajzot író embernek. Ez a formának az érdeme. Másrészt azonban abból, hogy kitértem a ma még élő kortársaimnak és ismerőseimnek, barátaimnak a színpadra állítása elől, az következik, hogy azért végeredményben mégiscsak hézagos maradt maga az életrajz. így sok olyan dolog maradt ki belőle, amelyek - hogyha kronologikus formában írom meg - belekerültek volna. Ez tehát hiánya lehet ennek a könyvnek. Azonban olyan hiány, amelyet véleményem szerint bőségesen kárpótol az, hogy egy művet igyekeztem csinálni. Egy, nem mondom azt, amit néhány kritikus állít, hogy regényt, de mindenesetre egy szigorú regény szerű koncepcióba szorítottam a magam hosszan elnyúló életét. Namármost, mi az, ami hiányzik ebből az életrajzból? Valószínűleg leginkább az intellektuális állásfoglalás a világ eseményeivel szemben. Amennyire vissza tudok emlékezni a könyvre - most már három vagy négy éve, hogy megírtam, és azóta se nagyon olvastam el -, tulajdoképpen több [Íjenne a mondanivalóm ezen a területen, mint amennyi a könyvbe belekerült. Ezért is kényszerültem - kényszerültem? -, ezért is éreztem néha szükségét annak, hogy sok dologról fogalmilag is rögzítsem az álláspomtomat, amelyet a magam részéről fontosnak ítélnék. Nyitva hagyva a kérdést: vajon valóban fontos-e? Például: körülbelül hat-hét-nyolc éve annak, hogy először kezdtem kifejteni az úgynevezett technikai civilizációról kialakult gondolataimat. Azt hiszem, emlékszel talán te is ezekre a cikkeimre, nem sok volt belőlük, de mindenesetre több, mint amennyit az akkori éretlen nyilvánosság elbírt. Sokat támadtak érte. Énnekem nagyjából az volt az álláspontom - ma is az -, hogy a világ súlypontja áthelyeződött a polikumról a civilizációs kérdésekre. Ez most meglehetősen félreérthető. Illetve hosszabban kellene erről beszélni. De elég talán, hogyha röviden megpróbálom megfogalmazni mindazt, amit erről gondolok. Tudjuk, hogy a századnak az első felében mi a világot - főképp az én ifjúi indu/77
