Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1965-1977 azonban félrevezető. A valóságban a gyarapodás mögött Déry saját jövedelme áll. Az ötvenes évek végétől művei minden világnyelven megjelentek. (Maga a Niki például tizennyolc fordításban!) Honoráriumainak összege többszöröse volt itthoni bevételeinek. Az épületek, az autók, a külföldi utak fedezetét maga az író teremtette elő, az utóbbiak költségeit pedig rendszerint a külföldi meghívók fedezték. (Ami segítséget kapott eközben, például a telefon bevezetésében Füreden vagy a Lotz utcai lakók cserelakásainak a kiválasztásában - az anyagiak nagyságrendjét tekintve nem számottevő.) Nem lennénk azonban tárgyilagosak, ha nem tennénk szóvá, hogy megszerzett anyagi és szellemi függetlenségére Déry gondosan vigyázott, s azt nem volt hajlandó semmilyen ügyért (például az élete utolsó éveiben formálódó ellenzék támogatásáért) kockáztatni; sőt két ízben olyan gesztust is tett a Hivatalnak - egyszer nyolcvanadik születésnapja előtt, másodszor 1976-ban az írók közgyűléséhez címzett levelében (1. A napok hordaléka. 448—449., illetve kötetünket: 292-293.), amelyekre semmi szüksége sem volt. írjuk ezt az egyre inkább visszavonuló, a külvilággal már alig érintkező öregkor gyengéi közé. Mint ahogy ide sorolható a korosodó író egészen más természetű tulajdonsága, a fokozódó anyagiasság (ami szintén irracionális, hiszen jólétét semmi sem fenyegette). 1971-ben elindult műveinek életműkiadása, kisregényei sorra követik egymást, színpadra alkalmazzák a Kedves bópeer...-t, illetve a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválrólt (utóbbit meg is zenésítve), 1975- ben és 1976-ban az öregúr mégis lázasan szorgalmazza műveinek, A félfűlű, a Vidám temetés, a Philemon és Baucis, a Kedves bópeer...!, az Egy berlini kiskocsmában, Az óriás címűeknek a megfilmesítését (1. a Hunnia Játékfilmstudió Vállalat és a Magyar Televízió szerződéseit a hagyaték 69., Szerződések, számlák kézirattári egységében), konzultációs díjakat köt ki magának, s nem egynek saját maga kívánja megírni forgatókönyvét. Miért? Kinek? Böbe állna e hajsza mögött? Már a felvetés is igazságtalannak tűnik. A pénzek, kifizetések nyilvántartását és „könyvelését” maga Déry vezette naptárnoteszeiben, s szükség esetén behajtásukat is sürgette. Azok felhasználásába viszont kétségtelenül beleszólhatott Böbe, gondosan megfogva a kiadásokat, gyakorlatiasan irányítva befektetésüket, különösen a házvételek, a felújítások és a két otthon berendezése terén. Igaz, utóbb megjelent a luxus is: a perzsabunda, a mosómedvebunda, az ékszerek, az akkor még ujdonságszámba menő színes televíziók, fagyasztógépek, a nyugati márkájú - Renault 16 TL típusú - autók. Déry azonban ezeket készséggel és örömmel pénzelte, úgy fogva fel beszerzésüket, mint a jó feleségnek járó figyelmességet. (Hiszen közben Böbe rá is gondolt az év végi bécsi bevásárlásokon: egy-egy nem jelentéktelen összeggel Déry is elmehetett a badeni kaszinóba - hogy balkezesen eljátssza azt az utolsó pfennigig.) A házastársak - az egykori házvezetőnő szerint - példásan és egyetértésben éltek, a feleség gondosan vigyázott a férj nyugalmára, s biztosította számára az alkotás lehetőségeit (1. Kállai Teréz visszaemlékezéseit: Kortársak Déry Tiborról. 50-55.). Mindezt már azokban az években, amikor kora miatt Déry egyre védtelenebbé és zár14
