Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1968 - Sipos Tamás: Meglátogattuk Déry Tibort. Tv-riport
1968- Most az kellene, hogy értsem a kérdést. Mert mi az, hogy summa? Summa az, hogy öreg vagyok. Hogy tapasztalatban milyen summát gyűjtötem össze? Hát, elég sokat és az az igyekezetem, hogy ezeket, mint író, tehát egyrészt állítás, másrészt kérdés formájában letegyem a papírra. Nem tudok ennél határozottabb választ adni.- Érdemes volt?- Élni vagy írni?- Mind a kettőt.- Persze ... Ezért vagyok pesszimista, ugye?- Tulajdonképpen ennek ilyen értelemben mi a konzekvenciája? Ha érdemes volt, ha megérte, akkor azt hiszem, ebben benne rejlik egy egész ...- Látja, amikor az emberre rámondják, hogy optimista vagy pesszimista, akkor túlságosan felületesen kategorizálnak, mert valaki lehet az emberiség jövőjét illetően pesszimista, mint például én, aki nem értek egyet azzal az úttal, amelyen az emberiség ma halad - nagyépűnek hangzik ea, de hát így van ugyanakkor saját magára nézve lehet optimista, mert ha szó szerint venné az ember azt a minősítést, hogy pesszimista, akkor ez azzal az elkerülhetetlen következménnyel járna, hogy felakasztja magát. De ha mint szemlélő és akár mint szenvedő is azomlcl i figyeli azt, ami körülötte történik, de közben el tudja igazítani az életét úgy - mondjuk például írói munka révén az én esetemben -, hogy azért önmagával valamennyire meg van elégedve, akkor már nem illik rá egyértelműen a pesszimista szó. No most már ... várjunk ... hogy is van ez? Tudniillik itt felmerül az a kérdés, hogy miért írok, ha nem bízom abban, hogy az ember, az emberiség - megint a nagyképű szó -, hogy az emberiségen, az emberiség útján változtatni tudok. Fogas kérdés, önmagámnak teszem fel. Az írók első válasza valószínűleg az volna, hogy azért írunk, mert megfizetik. Ez a józan ész számára így elfogadhatóvá is lesz. De nyilván van ezenkívül még más indítékunk is, az, amelyről már kezdetben beszélgettünk. Hogy a magunk élete megoldatlanságait ugyanúgy csakúgy, mint a humánum megoldásait megold- hatlanságait vizsgálva, feltegyük a kérdéseket, melyeket szükségeseknek látunk. Eltekintve attól a közismert ténytől, hogy az író, a művész általában csak alkotás közben boldog, csak akkor éri el saját legmagasabb szintjét. Én szintén így vagyok vele - hogy egy ilyen magánjellegű vallomást is tegyek -, én életemben csak akkor voltam boldog, amikor dolgoztam. Sok olyan korszakom volt, amikor más dolgok eltérítettek a munkámtól, és akkor mindig boldogtalan voltam.- Valaki azt mondta, már nem emlékszem, kicsoda, hogyha optimista vagyok, az annyit jelent, hogy mindent elkövetek, hogy optimista lehessek.- Itt megint ketté kell aztán választani az egyéni életet a közről való felfogásomtól. Tehát én valóban mindent elkövetek ... van házam Füreden, kertem van, feleségem van, kutyám van stb ... mindent elkövetek, hogy lehetőleg jól érezzem magamat ebben a cudar világban.- Bocsásson meg, van itt valami ellentmondás. Hiszen az ön egész élete, munkássága azt tanúsítja, azt bizonyítja, hogy mindig köze volt az emberiséghez, a társadalomhoz, sőt azt is mondhatnám, általában a társadalmi-emberi haladáshoz. 119
