Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Gagyi József: A fehéregyházi Petőfi-kultusz és a nemzeti identitás lokális változatai
1945-ben új fejezet kezdődik a fehéregyházi Petőfi-ünnep történetében. A magyarok ünnepi, nyilvános térhasználati jogainak „visszaállítása" egy, az új politikai helyzet által lehetővé tett, igen reprezentatív ünnepséggel történik meg. „Magyarok és románok népviseletben, virágok és ünnepi zászlók alatt, Segesváron és Fehéregyházán ünnepelnek. 1945. július 28-án, szombaton, a segesvári városháza dísztermében, a magyar, román és bolgár író- szövetségek küldötteinek jelenlétében Kacsó Sándor és a bolgár Mladen Isza- jev mond beszédet, Halmos György Liszt gyászdalt zongorázik, Petőfi halhatatlan rapszódiáját, az »Egy gondolat bánt engemet« kezdetűt Perényi János mondja el. Az ünnepségen jelen volt Illyés Gyula, Kárpáti Aurél, Gergely Sándor. Vasárnap reggel több tízezres ünneplő sereg indul Fehéregyháza irányába. Az Ekésfront tömegeit Romulus Zaroni, a földosztó vezeti. A menet élén Vladescu-Racoasa, nemzetiségügyi miniszter, a Magyar Népi Szövetség vezetőinek társaságában halad."7 Groza Péter miniszterelnök köszöntő sorait Balogh Edgár olvassa fel; felszólalnak még Mihai Beniuc, Nagy István, és az RKP küldötte, Iosif Ranghet. Ettől kezdve minden évben van Petőfi-ünnep; az 1949-es, centenáriumi éppenséggel „nemzetközi" méretű. Ekkor kerül az emlékmű elé egy prizma, a rajta levő bronztáblán pedig románul és magyarul két Petőfi-verssor. Ezekben az években a Petőfi-ünnepek újra a román állam támogatásával, majd kizárólagos felügyelete alatt, helyi államhatalmi szervek rendezésében és jóváhagyásával történnek. De a népünnepély-jelleg (helyi magyaroknál rokonok, ismerősök látogatása, piknik az emlékparkban, Petőfi-bál) változó mértékben továbbra is megmarad. Sőt, ez az egyéni-kiscsoportos ünneplési forma dominálja a nyolcvanas éveket, Ceausescu nemzeti-kommunista diktatúrájának idejét. Ekkor már hivatalosan csak a Magyar Nagykövetség küldötte és a melléje kirendelt román állami képviselő koszorúzhatott, és az ünnep nyilvános része csak erre a koszorúzásra korlátozódott, de senkinek sem tilthatták meg ekkor sem, hogy egyénileg felkeresse az emlékhelyet. 1948-ban államosítják a múzeumot, a Segesvári Múzeum kihelyezett részlegeként működik tovább. 1956-ban a Román és a Magyar Tudományos Akadémiák kutatócsoportjai közösen kiszállnak a helyszínre, és Petőfi halálának körülményeit vizsgálják, újabb tömegsír után kutatnak. 1969-ben tovább gyarapszik az emlékhelyek száma: az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett halálhelyén építenek emlékművet. 1984-85-ben a helyi Lengyár restauráltatja a múzeum épületét. 1990-ben újra nagyméretűvé, magyarországi vendégek részvételével bővülő, „fél-államivá" válik az ünnep. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a román állam különösebben nem támogatja vagy szabályozza az ünnepet, viszont a helyi hatalmi szervek képviselői - amennyiben magyar a vezetés (például a székelyföldi városoké) -, illetve állami tisztséget viselő magyar politikusok is részt vesznek az ünnepen. 1990-ben megalakul a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, mint az éves ünnepek és a Petőfi-kultusz helyi szervező intézménye. 1997- ben az emlékparkban kopjafát avatnak a létrehozó, Haller Lujza grófnő emlékére. 1998-ban a Múzeum és emlékpark a Segesvári Múzeum tulajdonából 306
