Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keserű Katalin: Alkalom és mű. A Terror Háza
megillető közösségi és személyes rítusra tehát csak ez a fél évszázados késéssel született emlékhely ad lehetőséget, melynek elkészülte és megnyitása a negyedik szabad választást (2002) megelőző időszakra esett. A megnyitó, a „temetés" így - nem először a kultúr- és kultusztörténetben - politikai demonstrációként is felfogható volt a rendszerváltozás és vívmányai valamint a múzeumalapító párt mellett. A modern kor egyre kevésbé hősies, egyértelmű értéket egyre ritkábban képviselő, olykor egészen silány, mégis - mechanikusan - kiemelt történelmi/ politikus személyiségei helyett a mindenkori áldozatok segítenek ahhoz, hogy megérthessük a múltat, a civilizációt, a társadalmat, magunkat és egymást. Az áldozatok ugyanis nemcsak a civilizációs mechanizmusok végzetes romlásáról, de az embernek tulajdonított vonások meglétéről, az élet jelentőségéről is szólnak. A megértés megismerésen alapul. Olyan tények tudomásul vételét is megkívánja, melyek egyeseket („hősöket") a köz, a társadalom (az élet) szempontjából bűnösként állítanak elénk, miközben hőssé az elszenvedők válnak. Ennek megértése társadalmi megegyezéshez vezethet. Ezt szolgálja Budapest legújabb múzeuma. Figyelemre méltó az említett helycsere a kultuszkutatás szempontjából is. Kiemelt emberek, eszmék és jelképek egykori (és talán továbbélő?), hagyományos típusú kultusza (ami egyébként a kultuszkritika célpontja is) ütközik benne az emberségnek nevezett lelki-szellemi jelenség felismerésével, megértésével. A Terror Háza Múzeum - mintha maga is kultuszkutatás eredménye lenne - ezt a helycserét viszi végbe. A Terror Háza Múzeum mint kortárs művészeti alkotás (kiállítás és emlékmű) a korunkra döbbenés kultuszhelye is lehetne, amennyiben ezt a rádöb- benést - egy-egy műalkotáson kívül - jószerivel semmi sem teszi lehetővé civilizációnkban. Tanúi lehetünk tehát vele kapcsolatban a kultusz-képzés- nek/képződésnek is mint emberi sajátosságnak. A múzeumot illető kritika vajon észreveszi-e ezt a tényt? És ha igen, kimondja-e? Ha igen, milyen előjellel? Ha nem, miért nem? Mivel helyettesíti? JEGYZETEK 1 Paksi Lehel: Művészeti bomba. Köztéri művészetünk felkavaró darabja, a Terror Háza Múzeum fél év sajtóközleményei tükrében. Kézirat. 2 Seres László: Andrdssy út 60. Elet és Irodalom XLVI. évf. 6. sz. 3 Terror, diktatúra és demokrácia. Pünkösti Árpád interjúja Ormos Máriával. Népszabadság 2002. V. 25. 4 Paksi i.m. 5 Schneller István: Terror Háza: beszéljünk róla! Népszabadság 2002. V. 23. 6 Bojár Iván András: A Terror Háza politikailag terhes emlékek tára. Népszabadság 2002. V. 29. 7 Dr. Román András: A Terror Háza vagy: a ház terrorja. Népszabadság 2002. V. 30. 8 Germuska Pál: Emlékmű vagy múzeum? Rémálom ébren. Műértő 2002. IV. 1. 9 Beszélgetés Rüdiger Safranskival. Pro phil osophia füzetek. 2002. 3-8.1. 10 Jochen Hörisch: „Tartóztassa le a többi gyanúsítottat!" Pro phil osophia füzetek. 2002. 9-18.1. 300
