Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keserű Katalin: Alkalom és mű. A Terror Háza
évnek az itt helyben és másutt az ország otthonaiban, a hazában történt eseményeit tematizáló enteriőrökön megy keresztül, három szinten, melyek a rövid ideig tartó, de annál pusztítóbb náci megszállás dokumentumaival-ter- meivel kezdődnek (a párt székházában), és a hamarosan bekövetkezett, 47 évig tartó szovjet megszállás első 12 évével folytatódnak, míg ez az épület az ÁVO (ÁVH) székháza volt. Belülről ismerjük meg a terror műhelyeit. Különleges belső terek kialakításában Kovács Attila nemcsak jártas, de negyedszázados filmes és filmdíszlettervezői gyakorlata miatt mestere a fénynek és megvilágításnak, egyszerre élő és halott terek alkotásának. Filmdíszletei emlékművek (Álombrigád, 1981, Mennyei seregek, 1982), köztük a Terror Házában felölelt korszak szocialista realizmusának „emlékműveivel" (Szerencsés Dániel, 1981). E munkái összecsengtek a rendezők (Jeles András, Kardos Ferenc, Sándor Pál) múltat megelevenítő és egyúttal eltárgyiasítva vizsgáló szándékaival, amely kettősség tulajdonképpen hasonlítható a kortárs képzőművészet fentebb említett, az élet után tárgyakkal kutató szenvedélyéhez. Ezért is született olyan sok „archívum" a művészetben akkoriban, s így bontakozhatott ki a tematikának megfelelő változatossággal a Terror Háza enteriőr-sora. A nyilas terror termeit a szürke és fekete „szín" uralja, mint az épületet. Ezek falain a „díszítőmotívumok" monoton ismétlődése (például a nyilaskereszt és a Hungarista mozgalom jelvényének váltakozása) a rémületes tartalmú szöveges feliratok szenvtelen monotóniájával (Szálasi 1944. októberi proklamációjának alumínium betűivel) rokon. Persze tárgyilagosságával nem kevésbé mellbevágó a későbbi AVO-s verőterem felirata: „Minden eszközzel kell tudni ütni" (Kádár János, 1949). A történelem ismétlődhet. Ez a tanulság a kettős múzeum koncepciója (miként a rigaié is), s a tervező az egyébként pontosan egymás alá helyezett, hasonló kialakítású nyilas és ÁVO-s terror folyosóval aláhúzza a koncepciót. Azzal a két alapformával, amiket önálló, minimalista műalkotásként is tekinthetünk, s amik tiszta, egyértelmű formák, a múzeum egy másik kettősségét: áldozatokat és bűnösöket bemutató voltát jelképezi. Egyikük ugyanis a nyilasok sötét termének hosszú, fekete, tökéletesen simára lakkozott asztala, a másik, ennek mintegy ellentéteként, a felekezetek termének feltépett parkettájába süllyesztett hatalmas, fehér, fekvő kereszt, mely mintha fényt sugározna. Egyikük a fekete mágia, másikuk a belső, lelki erő anyagtalannak tetsző és anyagon átható szimbóluma. Terror és áldozat, Rossz és Jó, anyag és szellem emblémái. A pincében, a könnyek fekete termének összegzésében feloldást nyer ez a kiállításon másként is végigvitt kettősség-feszültség. Körbefutó, keskeny csíkban olvashatók ott az áldozatok nevei, amik jelentést az emlékükre állított, a sötétben kis zseblámpákkal (bányászlámpák?) világló fekete keresztektől kapnak. A remény és megváltás pislákoló kis fényei így: szegényesen és korhűn tárgyiasítva, tényszerűek. Ez az egyetlen installáció, mely dokumentumoktól független, s ezért személyes szidnak tarthatjuk. A dokumentumokat is felhasználó enteriőrök (environmentek) egyébként, a tárgyak szenvtelenségéből kifolyólag, gyilkosán kétélűek. A Szovjetunió gulág-térképén mint reprezentatív, puha és süppedős padlószőnyegen 297
