Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához
leszűkítése. Sorra kellene venni a különböző egyházi és világi, vallásos és profán irodalmi műfajokat [...], és megvizsgálni, hogy melyik milyen multi- mediális, azaz különböző érzékszerveket megszólító szertartásokba kapcsolódik bele."106 A dicsőítő műfajoknak keretet adó szertartásrend szokványos elemei jórészt fellelhetők Toldynak abban az indítványában, amelyet az Akadémiához intézett „Kazinczy Ferencz megdicsöitése tárgyában". Toldy szerint Kazinczy születésének közelgő centenáriumát egy olyan rendkívüli közüléssel tudná méltó módon megünnepelni az Akadémia, „amelynek tárgyai a) egy a dicsőült öszves pályaképét felmutató magasztaló beszéd; b) egy széptani emlékirat olvasása, mely Kazinczy Ferenczet mint költőt; c) egy más, mely őt mint prózaírót és nyelvművészt méltassa; d) a Kazinczy Ferenc [...] az akadémia teremében felállítandó márvány mellszobrának leleplezése, s egy őt dicsőítő költemény elszavaltatása; e) egy [...] emlékpénz kiosztása".107 A Kazinczy-centenárium eseménytörténetét és beszédmódját tanulmányok sora vizsgálta.108 Nem szóltak viszont az akadémiai megemlékezés egy jelentéktelennek látszó, ám mégis tanulságos mozzanatáról. Az ünnepi előadás során Toldy beszéde és Tompa Mihály - ugyancsak Toldy által felolvasott - pályadíjnyertes költeménye olyan különleges viszonyba kerülnek egymással, amely túlmutat az emlékbeszédek és emlékódák funkcionális, koncepcionális és tematikus kapcsolatain. A Kazinczy-óda a szó szoros értelmében részévé (és egyben áldozatává) válik Toldy beszédének, ugyanis a beszéd utolsó, átkötésnek szánt mondata („a diadal érzésével egyesíthetjük hangjainkat a koszorús költőéivel ekként:"109) egyszerűen bekebelezi, azaz a beszéd epilógusává fokozza le a felolvasott költeményt. Ráadásul az erőtlen és nehézkes felolvasással Toldy szinte teljesen kioltja az óda retorikai erejét. Érthető tehát, hogy míg Tompa magasztalt, díjnyertes költeménye - Toldy által tönkreolvasva - csupán mérsékelt hatást kelt, addig Szász Károly mellékjutalomra érdemesített Kazinczy-ódája - egy Székács József nevű színész által deklamál- va - zajos sikert arat.110 A panteonizáció műfaja Retorikai közhelynek számít, hogy a genus demonstrativum kizárja a bizonyítás, az érvelő meggyőzés (confirmatio, argumentatio) alakzatait. E beszédfajta kapcsán már Arisztotelész a tettek „nagysággal és szépséggel" való felruházására korlátozza a szónok szerepét, hiszen „magukat a tetteket bizonyítottnak kell tekinteni".111 A „szépítésnek", a „felékesítésnek" ezt a követelményét közvetíti a cicerói exornatio fogalma, ez hagyományozódik át szinte változatlan formában Quintilianus szónoklattanába, a reneszánsz és barokk kor retorikai kézikönyveibe, így például Pécseli Király Imre Isagoges Rhetoricae című munkájába: „A bizonyításra ebben a beszédfajtában nincs szükség, mivel nem szól olyasmiről, ami vita tárgya lehet vagy kétséges lenne, hogy bizonyítással kéne foglalkozni, hanem csak olyan dolgok szerepelnek ebben, melyek biztosak vagy annak látszanak, amelyeket felékesítenek és részleteznek, és amelyek a hallgatóknak csodálatosak vagy követésre méltók."112 72
