Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keresztúrszky Ida: „... megtaláltuk Jadviga párnáját..." Závada Pál regényének recepciója mint a dél-alföldi szlovákok identitását alakító diszkurzus?
hasonló kétértelműséggel oldotta meg. A regény első, folyóiratban közölt részletei Jadviga-napló címmel láttak napvilágot, a kötet pedig az ismert cím alatt a „Napló" alcímet viseli. A napló, Philippe Lejeune meghatározása alapján az önéletírással rokon műfaj, melynek olvasatát és referenciális hitelét az olvasó és a szerző között létrejövő önéletírói paktum (pacte autobiographique) garantálja.34 Lejeune meghatározása szerint az önéletírói paktum pecsételi meg annak tényét, hogy az olvasott szövegben a szerző, a narrátor és a szöveg hőse azonos személy. Lejeune szerint e hármas azonosság implicit és explicit módon fejeződhet ki. Implicit önéletírói paktumról abban az esetben beszélhetünk, ha a mű címe autobiografikus műfajra utal, vagy a címben szereplő egyes szám első személyű névmás teszi egyértelművé szerző, narrátor és hős viszonyát, illetve ha a szöveg egy része utal arra, hogy az egyes szám első személyű forma szerző-narrátort jelöl. Explicit az azonosság kifejeződése, ha a narrátor és a szerző neve megegyezik. Az autobiografikus műfajok általános jellemzője az egyéb faktuális szövegekre is jellemző referencialitás. Az autobiografikus szövegek csoportjából a naplót, Lejeune önéletírás-definícióját módosítva, olyan prózai elbeszélésként definiálhatjuk, melyet valós személy a saját életéről készít, melyben magánéletére, különösen személyiségfejlődésére helyezi a hangsúlyt.35 Vizsgáljuk meg, Závada intencionáltan fiktív napló-szövege mely pontokon és hogyan engedelmeskedik vagy nem engedelmeskedik a lejeune-i definíciónak. Az elbeszélő prózaiság megvan. A magánéleti téma szintén. A helyzet a szerző-főhős-narrátor hármas azonossága kérdésében válik bonyolulttá. Závada ugyanis vendégszövegként, jelöletlenül bár, de beidéz két tényleges naplószöveget: idősebb és ifjabb Lehoczky Pál és Le- hoczky András naplóját. A narrátorok pedig fiktívek. A recepció kiemelt törekvése, hogy mindeme faktualizáló szerzői játék ellenére leszögezze Závada szövegének fikcionalitását - mellyel épp a faktualitás irányába sodródnak a szöveget célzó megítélések. Balassa Péter a szöveg fikciós, és ezáltal konstitutív erejére utal: „Závada Pál, aki ismeretesen egy kitűnő szociográfia, a Kulákprés (1986., 1991.) szerzője, poétikailag gondosan kimunkált társadalmi panorámát is képes hitelesen megteremteni. Könyve ennyiben modern realizmus, amelynek semmi köze a »visszatükrözés« esztétikai, kultúrpolitikai hamisításaihoz, sem a »mesélgető« naivitáshoz és az »ábrázolókészséghez«, hanem világismeret és élettapasztalat, figyelem és józanság, fikció, mely valóság-gyarapodás."36 Margócsy István a regény referencia értékű és esztétikai erősségeit méltatja: „E könyv ugyanis olvasható úgy, mint egy szociológiai és pszichológiai összetevőit tekintve is roppant érdekes, különös családnak több évtizeden át húzódó, több generációt felölelő lineáris története, melyet »igazi« (vagy igaziként feltüntetett) dokumentumok (naplók, gazdasági feljegyzések, levelek, visszamlékezések, lábjegyzetek, stb.) mutatnak be és hitelesítenek. De olvasható úgy is, mint egy vérbeli »szöveg-regény«, melynek nem egyenes vonalú történetmondása az igazán fontos vagy izgalmas (vagyis nem az, mi is derül ki az egyes szereplőkről, illetve egymás közti viszonyaikról), hanem az, ahogy az egyes, egymástól különböző (alkalmasint mástól és mástól származó) szövegek hogyan reagálnak egymásra, s hogyan módosítják egymás tartalmait és »igazait«."37 317