Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keserű Katalin: Alkalom és mű. A Terror Háza
A kiállítások szorosan összefüggenek az adott kultúra hagyományos megnyilvánulási módjaival, nyilvános formáival. Az a civilizációs végtermék azonban, amit terrornak nevezünk, nem része semmilyen kultúrának. „Fekete lyuk" az, ahol a pusztítás démona működik. Ezt a fekete lyukat hasítja ki környezetéből és teszi láthatóvá a Terror Házát tervező építész-képzőművész. De hogy lehet a működését kiállítani? Személyi, tárgyi dokumentumokon és az adott helyszín azonosságán kívül, amelyek azonban meg sem közelítik a terror változatos megnyilvánulási formáit és módjait, az egész országra kiterjedő helyszíneit? A művész, aki erre a feladatra vállalkozik, egyszerű eszközökkel műalkotást hoz létre, amibe beépíti a maga viszonyát is témájához. Múzeumról lévén szó, ennek a viszonynak a közösségével összefüggésben kell lennie. Műve folytonos párbeszéd a terrorral. Pengeélen táncol. Mondhatnánk: logikailag a lehetetlenre vállalkozik, ha nem olvastuk volna éppen a filozófus Rüdiger Safranskitól: „a kultúra egésze, a művészet és a vallás mind a Gonosz megtapasztalásából született kérdésekre adott válaszok."9 A kiállítás tehát személyesen kiküzdött válasz. Művészet és múzeum kezdettől összefonódott, hisz a múzeum szó maga a Múzsák templomától ered. A nem művészeti szakmúzeumokban persze már csak az építész és a belsőépítész forma- és térteremtő, installációs munkája révén vesz részt a(z alkalmazott) művészet. Korunkban azonban a kiállítás, az installáció a képzőművészet autonóm ágává is vált: tárgyak beállításával, el- helyezésével-elrendezésével a művészetben eddig ki nem mondott válaszok fogalmazódtak meg, a néző előtt társadalmi, civilizációs, kulturális, természeti és történelmi kontextusok tárulnak fel válaszként. Az 1990-es években létesült olyan kortárs művészeti múzeum (Helsinkiben), mely tereivel kifejezetten installációk számára épült. A 20. századi társadalomtudományok antropológiai és újabb, kritikai és kontextuális szemléletének, valamint a művészet összefüggéseire kérdező, az imént említett kortárs művészetnek köszönhetően mára a múzeumi installáció is átértelmeződött. A Terror Házának udvarán folyadékban álló, csövével a belépőre irányított harckocsi teremti meg az első „összefüggést". Közel hozza a háborút, az erőszakot: a diktatúrák szülőjét és eszközét. A harckocsit fekete csonkagúla (a koporsófedéllel rokon csonka piramisforma) emeli fel a mélyből: a sötétség emlékművével szembesülünk, de korántsem felmagasztosulni látjuk, hanem a halál vizében. (E patetikusnak tűnő szóhasználattól ne idegenkedjünk: F. Kovács Attila éppen visszaemelte jogaiba a „hősies látásmódot", mely időről időre kritika tárgya, mégis vissza-visszatér, napjainkban is, a szabad cselekvés lehetőségére és szükségére ösztö- Részlet a lépcsőházi szoborgalériából nözve az embert, Kant meghatározásának 294
