Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kovács Ida: Bébé, a festő. Ottlik Géza és a képzőművészet
heteivé, illetve kiemelendőnek tartja, hogy a tanárt a képen hét tanítvány veszi körül, éppen annyi, ahány új növendék érkezett Both Benedekkel együtt 1926 őszén a kőszegi alreálba. Összegzésként megállapítja, hogy a regényben „a festmények jelként funkcionálnak, mely jelek a szereplők és az olvasók számára egyaránt a mű értelmezésében segítenek, ahhoz visznek közelebb vagy azzal összefüggésben állnak. [...] az írónál a festő-szerep és a képzőművészet hatása egy újfajta regénymodell megalkotásához nyújt segítséget, amely regényben a klasszikus modernség hagyományait meghaladva, a lineáris szerkesztésmódtól eltávolodva és a puszta történetmondást háttérbe szorítva egy szakadozott, több nézőpontot magában egyesítő narratíva az uralkodó. Ez a narratíva a művészetek határterületein játszva a nyelv, a szó, a kimondás eredetére kérdez rá, bizonyos dolgok kimondhatatlanságára és az ebből fakadó pontos közvetítés felelősségre figyelmeztetve."34 Bizonyos, hogy Ottlik szövegeinek festményleírásai orientálhatják az olvasót az értelmezésben, hangulati és emocionális vonatkozásban mindenképpen, ugyanakkor azt is látjuk, hogy e festmény-jelek megfejtése esetenként egymással akár szöges ellentétben lévő eredményt, új és új olvasatokat is hozhat. Az olvasatok különbözőségétől egyébként Ottlik nem zárkózik el: „Persze, egy valódi nagy versben vagy regényben olyan sokféle rend van, hogy nem is tudhatunk mindegyikről, nemhogy szándékosan megszerkeszthetnénk ilyen bonyolult hiperkomplex összefüggéseket."35 Gondolatmenetünkhöz Káldi Katalinnak a képleírások kapcsán tett az a megjegyzése illeszkedik leginkább, amely az ottliki narratívát a művészetek határterületét feszegetőnek, több nézőpontúságot megjelenítőnek, valamint a dolgok kimondhatóságát megkérdőjelezőnek mondja. Megállapítása talán még inkább vonatkozik az Iskola a határon másik meghatározó festményére, Velázquez alkotására, a Las Meninas-ra (Az udvarhölgyek). A Las Meninas reprodukciója szintén a katonaiskola folyosóján függött. Ottlik már az Iskola a határon ősváltozatában, az 1948-ban befejezett Továbbéltükben is említi mindkét festményt, ahogyan említi a „folyósón lógó képeket" egy tervezett amerikai kiadás számára az „Iskola"-ról készített rövid összefoglalóban is.36 A Továbbélőkben a reprodukciókat mindössze ennyivel jellemzi: valami kellemes furcsaság van bennük. A „kellemes furcsaság" alig több, mint tíz év múlva Ottlik tolla alatt „érdekesség"-gé stilizálódik, a rejtélyes képekről azonban, különös tekintettel a Las Meninas-ra alig tudunk meg valami közelebbit: „M. itt is megjegyzett magának egy képet a sok közül: a Las Meninas címűt, mely nem a falon, hanem az oszlop egyik oldalán lógott. Ebben is volt valami érdekesség."37 A festmény utolsó említésekor az elbeszélő Bébé a kép bizarr voltát ecseteli: „A Las Meninas című képen mindig idegesítette őt az a gyerek vagy törpe, vagy mi a lópikula. Meg hátul a nyitott ajtó."38 Ha nem felejtettük el, amit Ottlik az írásról tart: - „Tudatosan kell megcsinálni nagyon sok mindent a regényben, a szerkezetet, a figurákat, az egésznek az elrendezését, és amivel kezdődik az egész. Mielőtt elkezd valaki valamit megírni, kell tudnia, amiről mondjuk, egy novella, vagy egy regény szól"39 -, azt gondoljuk, nem véletlen, hogy az Iskola a határon nem árul el többet a festményekről. Ottlik a kihagyás eszközével él. Czigány György egy 276
