Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Tapodi Zsuzsa: Egy bodhiszattva kultusza és a transzszilvanista költői hagyomány továbbélése a hetvenes évek romániai magyar lírájában. Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója
lomnak. „Ráruházódtak azok az identitás-meghatározó értékek, melyek eredetileg a nemzet és a haza tartozékai voltak." - állapítja meg Láng Gusztáv.17 A hátrányos helyzet elfogadását ugyanakkor a keresztény szenvedésetika segítségével kívánta elérni ez az eszmerendszer, a kitartás, helytállás értékeit emelve az értékrend csúcsára (ezt tárgyiasítja a magányos fenyő oly gyakori motívuma, a fenyőé, amely ellenáll a viharnak, vagy a gyöngykagylóé, amely a szenvedésből értéket teremt.). Ezek a költők által megfogalmazott szimbólumok a hátrányos helyzet okozta szenvedés passzív elviselésére buzdítottak, egy más típusú érték szférájába utalva a kárpótlást, feloldást (politikaitársadalmi értékhiányos helyzet dilemmáira erkölcsi, esztétikai választ adtak). Cs. Gyímesi Éva az erdélyi magyar irodalom ideológiai jelképeit tanulmányozva rámutat a keresztény szenvedésetika és a szükségből erényt kovácsoló transzszilvanista értékjelképek kapcsolatára, s az erkölcs-központúság buktatóira. „A gyöngykagyló-motívum tehát egy értéktudat modellje. Egy olyan értéktudaté, amelyben nem áll fenn az elvileg szolidáris értékek - az élet, a szabadság, és önmegvalósítás - dialektikus egyensúlya. Az egyik érték felfüggesztésével előidézett feszültséget azonban erkölcsi dimenzióban katartikusan feloldja, és így az eszmény erejével hat. S mint eszmény, nem a konfliktus reális megszüntetésének távlatát kínálja, hanem a harmónia hiányának folytonos újratermelését ösztönzi."18 A kisebbségi helyzet arra a felismerésre vezette a teoretikusokat, hogy az egyetemesség széles látóköre biztosítja csupán a sajátos értékek megőrzését és védelmét. „Az Európa-szerte elszórt sok milliónyi kisebbség mindenütt kettős feladat elé állíttatott. Egyrészt a saját fenntarthatása és élete érdekében mindenütt be kell látnia, hogy a politikai önállóság és hatalom hiányában önfenntartásának egyetlen útja a kultúra, a saját nemzeti tradíciókon nyugvó, de adott viszonyokhoz képest önállóan fejlesztendő szellemi és erkölcsi élet, másrészt be kell látnia azt is, hogy ez a kultúra nem lehet elzárkózó és elszűkülő, tehát halálraítélt, hanem [...] mindenütt egyetemesebb, a humánum örök magaslatait jobban megközelítő és mélyebben emberi kultúra kell hogy legyen." - írja le Makkai Sándor 1933-ban.19 Partikularitás és egyetemesség-igény (szűk nemzeti cél és univerzális értékű eredmény) tekintetében Körösi Csorna Sándor életműve szinte kínálja magát, hogy transzszilván jelképpé váljon. A nemes cél érdekében vállalt kitartó szenvedés motívuma szintén könnyedén kapcsolható alakjához. Nem véletlen, hogy 1942-ben Tavaszy Sándor az Ébredő Magyarok Egyesülete által szervezett dési centenáriumi ünnepség elnöki megnyitójában az alapító Mikó Imrére emlékezett, majd így folytatta: „Nagy alapítónkhoz és tanítónkhoz csatlakozik ebben az ünnepi évben Körösi Csorna Sándor, a Tibet-tudomá- nyok megalapítója, akit hősiességig fokozott türelme s önként vállalt, vidám szívvel hordozott mérhetetlen sok szenvedése a nemzeti példaadás olyan magaslatára emelt, ahova erőt meríteni mindig büszkén fogunk feltekinteni."20 A kultikus nyelvhasználat a világi szent tulajdonságaival ruházza fel Körösi Csornát, a kereszténység szenvedésetikája alapján a nemzeti eszme mint újkori vallás hordozójának, második megváltónak, útmutatónak prezentálja, „égő zarándok, vakmerő apostol"-nak. (Aprily Lajos).21 215
