Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Sári B. László: Test és politika. Homoszociális viszonyok Ottlik Géza Iskola a határon című regényében

feltűnő ez az előítélet Kulcsár Szabó értékelésének azon a pontján, ahol csupán a szöveg nyelvi megformáltságát kifogásolja, ám azt az univerzálisként feltételezett tapasztalatot, melyet ez a nyelvi megformáltság közvetíteni hivatott, a könyv értékeként hosszan kiemelve idézi is saját érvelésének bizonyítékaként:

„Vagyis, ha hozzáférhetetlenül is, de létezik az a tapasztalat teremtette lé- nyegiség, melynek tudása a szabad emberi önmegértés alapjává válhat..." (Kulcsár Szabó, 114; Iskola, 16)

Javaslat történeti értékelésre

Az Iskola a határon sikere - mint azt a fejezet bevezetőjében Angyalosi érvelése alapján láthattuk - egy politikával közvetlenül nem érintkező, ám az átpolitizált közegben óhatatlanul politikai értelmet nyerő világ és értékrend felmutatásával áll kapcsolatban. Bár Ottlik regénye közvetlenül nem tema- tizálja saját politikai beágyazottságát, a kultusz - melynek kialakulása a hetvenes évek végére datálható - egy politikai érték, a „passzív szolidaritás" eszméje mentén igyekszik kanonizálni az Iskola a határont. Ezt a kritikai stratégiát ideologikusnak kell tekintenünk abban az értelemben, hogy - ahogyan azt Sedgwick Marx Német ideológiájára hivatkozva megfogalmazza - „az ideológia egyik fontos strukturális eleme, hogy egy korábbi rendszer idejétmúlt értékeit idealizálásuk révén vonzónak tartja annak a későbbi rendszernek a védelmében, mely gyakorlatilag aláássa ezen értékek materiális alapját". (Sedgwick, 14) Ebben az esetben ez annyit jelent, hogy az Ottlik regényét kanonizáló és kultikus magasságba emelő kritika az Iskola a határon világa után érzett erős nosztalgia révén olyan kritikai kapcsolatok és irodalmi viszonyrendszer megteremtésére törekszik, melyek figyelmen kívül hagyják Ottlik regényének történeti aspektusait; azt, hogy annak - a „hátranézés-vi- tában" erős negatív előjellel tematizált - értékrendje történeti, politikai és társadalmi kérdésekhez köthető. Az ottliki „passzív szolidaritás" értékként való felmutatása ugyanis teljesen mást jelent a két világháború között, a háború alatt és közvetlenül utána, a Kádár-rendszer viszonyai közepette, vagy éppen a rendszerváltás utáni politikai váltógazdaságban.

A történeti értékelés kérdésének megválaszolása a „passzivitás" történeti kontextust is figyelembe vévő megítélésének függvénye. A regény diegetikus világának referenciálisan megfeleltetett történeti kontextusban az ellentmondások többé-kevésbé világosan láthatók. Almási Miklós szerint:

„Ottlik ennek a »történelmi középosztálynak«, pontosabban a húszas évekkel meginduló újabb, lefelé expanzív bővülésének világát keresi fel, mégpedig egy szélsőséges változatán, a tiszti-államhivatalnoki- dzsentri rétegen mutatja ki ennek a problematikus létnek és magatartásnak jegyeit. Mégpedig éppen a látszólag legtöbb értéket kikristályosított közegében - a nevelődésben, pontosabban a dresszúrán. Mert ez a problematikus életmód, a lét és fikció között lebegő életforma nem

203