Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai (1917-1967)
Az írószövetség klubja mellett mindössze ez a nagyközönség számára nem megközelíthető, a nyilvánosság elől elzárt, a művelődéspolitika figyelmén és ellenőrzésén kívüli kiállítóhely volt, ahol Kassák - a művészetbarát Levendel László főorvos kezdeményezésére- a születésnap alkalmával bemutathatta néhány képét. Erről a félig-meddig titokban megrendezett kiállításról az egyetlen hír, információ Dévényi Ivánnak a Vigilia 1963. januári számában megjelent egysoros közlése abban a hosszabb beszámolóban, mely Kassák képzőművészeti munkásságát méltatja.115 Dévényi, aki jól ismerte az akkori hazai képzőművészeti élet belső viszonyait, a színfalak mögött zajló eseményeket, a hetvenötödik születésnapot arra is fölhasználta, hogy Kassák fő képzőművész ellenfeleit, Bernáth Aurélt és Pátzay Pált mint „a szellemi fáradtság és elbágyadás" állapotába süllyedt pályatársakat jellemezze. A születésnapok közül a hetvenötödik alkalmával fordult először elő, hogy a megünneplésnek voltak külföldi eseményei is. Közülük a legjelentősebb az Hommage a Lajos Kassák című francia nyelvű kötet megjelentetése volt.116 A Gara László szerkesztette kiadvány Kassák rövid önéletrajzát, hatvanegy régebbi és újabb versét tartalmazza harminchét francia és belga költő fordításában; illusztrációként Kassák és Vasarely két-két grafikája szerepel benne. A jubileumról hírt adó előfizetési ív 1962 végén jutott el az érdeklődőkhöz;117 a brüsszeli Maison du Poéte által jegyzett kötet 1963. február végére készült el, s bemutatása egy másik kései születésnapi rendezvény alkalmával, Kassák újabb párizsi kiállításának február 26-i megnyitóján történt a Denise René Galériában a műfordító költők és a Párizsban tartózkodó Kassák jelenlétében. A születésnapi verseskötet megjelenésének egyik első eredménye az volt, hogy a kétévente rendezendő francia költészeti biennálé előkészítésére tartott vacsorára Kassákot is meghívták; az összejövetelen elnöklő belga kultuszminiszter személyesen üdvözölte őt, méltató szavak kíséretében fölolvasta a kötetből a Mesterembereket, s meghívta Kassákot a biennáléra. Hogy a kinti ünneplés és siker milyen fontos volt Kassák számára, arról hazatérte után a következőképp nyilatkozott: „Ha Magyarországon tíz százalékát kapnám annak, amit kaptam a két és fél hónap alatt Párizsban, akkor azt mondanám, meg vagyok elégedve. [...] bármilyen körülmények vegyenek itthon körül, nem csökkentik munkakedvemet, nem tolhatják ki meggyőződésemet."118 Megemlékezett a hetvenötödik születésnapról - csaknem egyéves késéssel- a nyugati magyar emigráció sajtója is. A cikkírók a kommunista diktatúrául 80. születésnap alkalmából a Fészek Klubban rendezett műsoros est meghívója 155