Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Tverdota György: Ultima verba. A költő utolsó verse mint végrendelet

Kéri László: Curriculum vitae, 1980, Petőfi Irodalmi Múzeum

tű verset cím nélkül, a következő lapalji jegyzettel: „József Attila utolsó verse", s ezt a lapalji jegyzetet megismétli az összes versek Bálint György által készített kiadása.11 Alighanem ennek a versnek prózai parafrázisait adják az első nekrológok. Például ez: „utolsó versében azt írja: nem vagyok az életre való..." vagy a következő: „A könyvek között találták meg legutolsó, hatalmas versét, amelyben leszámol az élettel és elmondja, hogy elmegy meghalni. Ceruzával írta, címet már nem adott neki. Amikor az utolsó sort is papírra vetette, lecsapta a ceruzát és kirohant a vasút elé." Végül ezt idézzük: „Utolsó versében már erősen erőt vett rajta a közeli halálának bekövetkezési mániája."12

A halál jöhet váratlanul, előreláthatatlanul, de sok olyan eset van, amikor az ember teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel tudja, hogy életének hamarosan vége szakad. Történhet ez azért, mert ítéletet hajtanak végre rajta, vagy mert erőszak áldozatául esik, történhet azért, mert gyógyíthatatlan betegségben szenved, vagy más okokból. Azok a megnyilatkozások, legyenek ezek magánlevelek, prózai bejelentések vagy műalkotások, amelyek

127