Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Tarián Tamás: Citius, altius, fortius. A Nyugat és a sport

telés általánosabb életigazságokat sejtető néhány velejárója és a táblás játék ütközetjellege dominál. Az Osztás után kiindulópontja viszont lehetne a ver- senybridzs is, noha a vers szinte azonnal az átvitt jelentés (a kilicitáló végzet) szféráját keresi: „A kártya ki van osztva. Reszketünk / Észak, Kelet, Nyugat és Dél kezében, / bubik, királyok, dámák jelmezében / s szótlanul várjuk, mit tesz végzetünk”.

A kártyázni szerető nyugatosok és sporttársaik az Otthon Kör (Otthon írók és Hírlapírók Köre) edzőtáborában fejleszthették képességeiket, kockáztathatták erszényüket, esetleg bankbetétjüket (vö.: Tersánszky J. Jenő: Az Otthon stb.). Meg kell jegyeznünk: e falak között nem annyira a versenyzés keretei közé is beilleszthető kártyajátékok honoltak, hanem a hazárdjátékok (vö.: Karinthy Frigyes: Bakk stb.).

Nem ütközne nehézségbe egy vaskos irodalmi kártyaantológia összeállítása - a Nyugatból sajnálatosan „kifelejtett" Tömörkény Istvánnak a hühüről ejtett szavaitól Ottlik előkelő kártyaszobában űzött bridzséig. Ottliknak a Nyugatban publikált két elbeszélése közül az egyik épp a Hamisjátékosok (a búcsú évében, 1941-ben) - de ebben a képzelt antológiában az időtöltés, a játék, a szenvedély messze előtte járna a (szellemi) sportnak.

Levonulva immár a pályáról, megállapítható: a Nyugat indulása éveiben épp úgy nem idegenkedett a közvetett tartalmakkal is bíró sporttárgyú közleményektől, amiként olykor más, látszólag nem az irodalmi modernség folyóiratába illeszkedő témákat is megpendített. Tematikusán nyilván nem szorgalmazta és nem akadályozta a sportról szóló művek létrejöttét, közreadását, hiszen a lap mindig a minőséget preferálta, s nem az anyag valamely tartalmi-tárgyi specifikumát.

Az 1912 utáni évfolyamokat a sport szemszögéből nézve csak véletlenszerűen akadunk igazi argumentumokra. Például Móricz Virág Vitorlázás című novellája (1930) is csak a passzionátus sportot jeleníti meg (lefosztott elegáns külsőségei helyett a sporttal valójában össze nem függő erőszakot domborítva ki). Ha maga a Nyugat nem is lett a sporttal fémjelezhető írások gyűjtőhelye (sem szépirodalmi közléseinek tradicionális karaktere, sem esszé-, vita- és publicisztika-rovatainak társadalmi-művészeti-irodalmi témabősége nem erre predesztinálta), munkatársainak belső és külső köre az évtizedek során sokféleképp mutatott érdeklődést a sportok (sőt az olimpizmus, a világjátékká váló labdarúgás, a sport romantikája, a sportszociológia stb.) iránt. Le sem írtuk például a „gyengéd óriás”, Gelléri Andor Endre nevét, aki ifjúként a magyar nehézatlétika szépreményű tehetsége volt, és több - bár nem a Nyugat hasábjain publikált - elbeszélésére hivatkozhattunk volna a taglalt témakörben.

A Nyugat olimpiája az 1928-as esztendőhöz kötődik. Az amszterdami olimpia megkezdése előtt jelentette meg a folyóiratban Molnár Ferenc Olympia című színművének első felvonását.

87