Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Szilágyi Judit: A Nyugat geometriája. Szerkesztők és szerkezetek
pozíciói tarthatatlanságát. Családi életének összeomlása, leánya halála, saját megromlott egészségi állapota, az állandó pénztelenség, irodalmi vezető szerepének megroppanása - mindez együtt eredményezi, hogy „életidegen"70 döntést hoz. „Szinte ragaszkodott ahhoz, hogy minden ponton övé legyen az utolsó szó. S íme a végzet beteljesedik. Saját magával szemben is neki kellett a győztesnek lenni. És nem rettent meg.” - emlékezett rá Kassák.71 Osvát végső rendelkezéseivel, a hiányképzés további lépéseit, egyben - látszólag paradox módon - sajátos konstrukciójának továbbélését garantálja. A sajátkezű kézirat-megsemmisítés után hátrahagyott és elégetendő láda tartalma a kortársaknak, a vele temetendő kis csomag az utókornak is, megfejt- hetetlenségében is izgató rejtélyt biztosít(ott). Végső kívánsága, a néma temetésről, a jeltelen sírról, a hírverés meggátlásáról - a túlélők gyászmunkáját tette lehetetlenné, ezáltal erősítve-építve saját „hiánykultuszát”. Az Osvát és Babits körül kibontakozó eltérő kultuszok sajátosságai is megragadhatók a hiány/betöltöttség fogalmaival. Míg Babitsé a kultuszkutatás hagyományos eszközrendszerével feltárható, leírható, addig Osvát esetében több vonatkozásban el kell végezni a „testre szabást” s be kell vezetni a „hiánykultusz” fogalmát. Esetében ugyanis a hiány mint konstrukciós elem működik: „gondoskodott róla, hogy az a két nemzedék, mely rá ma is tüzes diák-hálával gondol vissza, sohase ellenőrizhesse rajongását.”72 Nyitott (nyitva hagyott) rendszert konstruált, melynek (a szerkezet sajátosságánál fogva) különösen erős hívása, vonzása van. Nyelvi közelítés A továbbiakban - mintegy a korábbi állítások más aspektusból elvégzett ellenőrzéseként73 - az Osvátról és Babitsról szóló megnyilatkozásokat, ezen szövegek szóhasználatát, a szerkesztőkre vonatkoztatott metaforikus beszédmód legfontosabb jellemzőit vizsgálom. Mindkettejükről jelentős mennyiségű reflexió született, alakjuk legendákba fonódott, sőt „már életükben mítoszok keringtek” róluk.74 Személyük körül eleven kultusz (és valamelyes ellenkultusz is) kibontakozott. Osvátnak - az új irodalom megteremtőjének, az írók nevelőjének, az új te70 Basch, A két..., i. m., 241. 71 Kassák, Osvát..., i. m. = Osvát Ernő a kortársak..., 5. jegyzetben i. m., 478. 72 Németh László, Osvát Ernő = Osvát Ernő a kortársak..., 5. jegyzetben i. m., 497. 73 Sok más szempont bevonása is lehetséges lenne még; a hiány/betöltöttség kettőssége például a szerkesztők magánéletében is érvényesül: Osvát örökös anyagi gondokkal és hűtlenségekkel terhelt házassága tragédiába torkollik: 1927-ben felesége öngyilkos lesz. Tüdőbeteg leányát ezután Osvát ápolja - a végsőkig. A szembeötlő hiányokkal (pénz, szeretet, egészség) szemben Babits magánélete (a felszínen legalábbis) pozitív egyenleget mutat, rendezett. 74 Basch, A két..., i. m. 43