Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
Utószó: Tverdota György: A Nyugat-konferencia elébe és A Nyugat népe kötet végére
foglalatoskodás önismeretünk közvetett útja. Sem az elméleti spekuláció, sem a pozitivista anyagismeret, sem a módszertani megfontolások nem elegendőek a modern ember legnehezebb dilemmáival szembenéző irodalmi mozgalom érdemi megértéséhez. A zseni-kultusznak leáldozott. De én azért mégse tudok elfogulatlanul, lezser könnyedséggel, fölényesen nyilatkozni egy Móricz- novelláról, Tóth Árpád vagy Füst Milán valamely remekéről. Újra meg újra elgondolkodtat Ignotus vagy Babits álláspontja egy-egy irodalmi vitában. Nem érzem úgy, hogy túl lennék azokon a dilemmákon, amelyek töprengésre kény- szeri tették a folyóirat szerkesztőit. A felsorolt személyek testileg nincsenek jelen, tehát éppenséggel kockázat nélkül állíthatunk róluk bármit. Nem szólnak vissza. Értelmezőként azonban csak az arathat sikert, aki jelenlévő partnerként száll vitába a Nyugat polemistájával, szemébe mondja a nyugatos költőnek, ha nem tetszik a verse, tehát komolyan beleáll a Nyugat körül mindenkor kialakult erőtérbe, s saját magát is játékba hozza, akár nyugatosként, akár a folyóirat szellemének ellenfeleként. Abban a szerencsében volt részem, hogy a hetvenes évek elején, pályám kezdetén, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum akkor kezdő munkatársa, részt vehettem az Illés László, Rónay László, Kabdebó Lóránt által szervezett nagy konferencián, amely a Vita a Nyugatra'/ címet viselte, s hallgathattam, amit Németh G. Béla, Poszler György, Pór Péter, Tamás Attila és mások kutatásaikból elénk tártak. A konferencia azért lehetett jelentős esemény, mert annak az érlelődési folyamatnak az eredményeit aratta le, amely az egész hatvanas évtized folyamán ment végbe irodalomtudományunkban a Nyugat rehabilitálása érdekében. Remélem, hogy a konferencia, amelynek ugyancsak a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont, ugyanolyan emlékeket hagy majd hátra a mai hallgatókban, mint bennem az 1972-es rendezvény, s ugyanúgy tovább élteti a jelenlévőkben a Nyugat örökségét, mint ahogy én is elkötelezettje lettem és maradtam a XX. század első fele eme jelentős irodalmi folyóiratának és mozgalmának. 422
