Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

A NYUGAT UTOLSÓ ÉVTIZEDE ÉS UTÓÉLETE - Dávidházi Péter: „És sorsot vetének". A kihagyás poétikája Babits Jónás könyvében

kai változtatott szövegén.22 Mindehhez képest a babitsi Jónás könyve szövegkihagyásai ugyanolyan szuverén teremtő aktusok, mint a szöveget létrehozó írásműveletek, azokkal együtt a költői szabadság összehangolt érvényesítését jelzik, s a bibliai alapszöveg módosításainak rendjében kitüntetett figyelmet érdemelnek.

„Jertek, vessünk sorsot”: egy kihagyott részlet közelebbről

Babits narrátora mesteri epikával szemlélteti a viharjelenetet, érzékletes mozzanatokban felvillantva mindazt, ami a rettentő hullámzás közepette egymás után vagy épp egyidejűén történik: „A görcs hajósok, eszüket veszítve, / minden terhet bedobtak már a vízbe, / s míg arcukba csapott a szörnyű sóslé, / kiki a maga istenét üvölté. / Jónás mindent kiadva, elcsigázva, / betámolygott a fedélközi házba, / le a lépcsőkön, a hajófenékre, / s ott zuhant bódult félálomba végre / gurítván őt az ázott, rengő padlat.” Ennek megfelelője a bibliai történetben Jón 1,5, ami Károli fordításának még revideálatlan, Babits használta kiadásában így szólt: „És meg rémülvén az hajósok kezdének kiáltani kiki mind az ő istenéhöz, és az hajóban való terhet hánnyák vala az tengerbe, hogy az hajót megkönnyebbítenék: az Jónás pedig az hajónak eggyik óldalába le szállott vala, és veszteg feküvén aluszik vala.” Ehhez képest Babitsnál egy sorrendcserét észlelhetünk, és persze apró, de szembeötlő betoldásokat, de a költemény itt még semmit nem hagyott ki a bibliai viharjelenetből. Ezután egy sor üresen marad Babits költeményében, a rímhívó „rengő padlat” végkicsengése már önmagában is kíváncsivá tenne, hogy a párosrímű szövegben milyen sorvég következik, de legalább ennyire várjuk, hogy a bibliai történetnek ebben a változatában a hányt- vetett hajóval mi fog történni. A sorkihagyás utáni sorban jön is a rím, a magyar költészet egyik legszebb ríme, s nyomában a fölébresztett hősünkre zúdított kérdések dühödt sorozata: „S így lön hogy a kormányos belebotlott, / a deszkákat vizsgálva, s rája szólt: / »Mi dolog ez, hé, te nagy alható? / Ki vagy te? Kelj fel, s kiálts a keserves / istenedhez, talán ő megkegyelmez! / Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet / szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet? / Mely város vall polgárának, büdös? /Se fene vízen át velünk mivégre jössz?«” Itt már feltűnik, hogy ez a kormányosi szózuhatag, bármilyen folyamatos és logikus, lélektanilag bármennyire szerves, eleven, hézagmentes, valamiben alapvetően más, mint amit a Biblia ismeretében várhattunk.

Ha eltekintünk Babits felvezető mondatának kis újdonságától („a deszkákat vizsgálva”), mely a viharban annyira életszerű mozzanat, hogy betoldása szinte

22 Babits, Kisebb műfordításai, i. m., 4-5; Uő., Shakespeare-fordítás = B. M„ Könyvről könyvre, Budapest, Magyar Helikon, 1973, 54-56.; Babits Mihály beszélgetőfüzetei: 1938, 1940-1941 :2, szerk. Belia György, Budapest, Szépirodalmi, 1980,196-197, 206, 213-214, 235.

369