Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Tverdota György: A Nyugat és a Nouvelle Revue Franţaise első két évtizede
a félútra helyezhetjük a nacionalista, moralizáló konzervativizmus, illetve esztétikai téren a tradicionalizmus és a klasszicizmus szélsősége között egyfelől, és egy kozmopolita, forradalmár vagy anarchista, esztétikai téren felforgató avantgardizmus között másfelől. Mindkét folyóirat dialógust próbál meg kialakítani a két pólussal. Ez a párbeszéd néha sikeres, néha kudarcba fullad. Klasszicizmus és modernség között keresik az egyensúlyt. A modernség egy olyan ösvényét vágják, amely tartózkodik az avantgárd szélsőségeitől. Az NRF modernségét nem lehet kétségbe vonni. A prózában Proust, Gide, Schlumberger, Martin du Gard, Malraux, Green, Montherlant, Valery Larbaud, Mauriac tartoznak a folyóirat munkatársai közé. A korszak két nagy költője: Valéry és Claudel a folyóiratban publikálnak. De Saint-John Perse-et, Ponge-ot, Michaud-t is ide sorolhatjuk. Világirodalmi téren fölfedezik loyce-ot, (Valery Larbaud ír róla például egy nagy esszét) Thomas Mann-t, Kafkát. Jelen van az NRF-ben Hemingway, Faulkner, T. S. Eliot. A világirodalmi tájékozódás terén is nagyon közel áll egymáshoz a két folyóirat. A felsorolt neveket és műveiket a Nyugat is számon tartja. A világirodalom-kép tekintetében beérhetjük azzal, hogy a Nyugatnak az egykorú, korszerű francia irodalom iránti nyitottságára hívjam föl a figyelmet. A két világháború közötti korszakban a Nyugatnak két olyan munkatársa van, akiknek, ha nem is kizárólagos, de elsődleges feladata a francia irodalmi élet eseményeinek, eredményeinek nyomon követése és ismertetése. Az egyik M. Pogány Béla, a másik, ismertebb, Gyergyai Albert. Mellettük két Magyarországon élő francia értelmiségi tudósít rendszeresen a francia irodalomról. Aurélien Sauvageot és Francois Gachot. Ők felügyelnek arra, hogy a francia irodalomnak ne legyen olyan fontos eseménye és eredménye, amely nem jut el a Nyugat olvasóihoz. A húszas évek közepétől a Nyugatban és a folyóirat szellemi körzetében kialakul a modernségnek az a változata, amely az NRF-re is jellemző volt: a hagyományőrző modernség. Ezért gondolom azt, hogy kedvenc szerzőmnek, Németh Andornak nem volt igaza, amikor a Nyugatot az NRF-fe\ összehasonlítva a magyar irodalmi fórumot „elöregedett folyóirat”-ként bélyegezte meg. 357
