Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Cserhalmi Zsuzsa: Iskolapélda. A nagyralátó mesterség a Nyugat szerzőinek regényeiben

mindig — ezúttal is elégségessel zárta Liszner Vili tanévét, az osztályozó konferencián érettségi vizsgálatra bocsátotta.

Miért nem az érettségi jut eszébe, ahol - nem tudva Liszner Vili kudarcáról - a fiú sportsikereiről tájékoztatja az érettségi vizsgálat elnökét, a sportsikerekről, amelyek az iskolának hoztak dicsőséget.

A tájékoztatáshoz rendelt gesztusok, a odahajolás, a súgott információ ugyan félreértést eredményez: Liszner Vili látja a jelenetet, és úgy értelmezi a testbeszédet, hogy a tanár ellene szól. Az olvasó itt többet tud, mint e szereplők.

Novák Antal belső vívódásainak központi tézise, hogy a szavak, a sértő, lekezelő kifejezések, két buta szó miatt került méltatlan, megalázott helyzetbe, vált szenvedő, meggyötört emberré.

Lényegében a regénytörténet ok-okozati kapcsolatait vizsgálva elfogadható ez a magyarázat, csak az maradt eddig feltáratlan, hogy a sértő, a diák önérzetét bántó szavak szövegkörnyezetében, a viharfellegektől sötét tanteremben a sötét ellenére a látás folyamata és a meglátás mozzanata van a történések hátterében.

Attól kezdve, hogy a tanár feleltetés közben szemügyre vette ezt a fiút, a történetmondó úgy beszél a látás útján szerzett tanári tapasztalatokról, hogy sem a lát ige, sem annak rokon értelmű változata el nem hangzik, legyen szó bár Liszner külsejéről, öltözékéről, szájáról a harminckét egészséges foggal vagy a diák fizika könyvének fizikus-arcképeiről.

A hangsúlyozottan látás útján szerzett tapasztalatok elbeszélése során a látás-érzékelést jelentő igék hiánya mellett a vakságot hangsúlyozza Faraday megrongált, kiszúrt szemű, arcképe, vagy a diák feddésének ritmusát szolgáló szavak is, amelyekkel a nem tantárgyi jellegű magyarázatot vezeti be: látja, látja... Ennek a jelentőnek azonban nem a szemmel való érzékelés a jelentettje, fatikus funkciója van, a kapcsolatteremtés kommunikációs, rutinos tanári gesztusa.

A nem látásnak, a lát ige és rokon értelmű szavai hiányának ebben a feltűnő sorozatában a tanári rutint, a tanári szerepjátszást valódi indulat akkor váltja fel, amikor:

„Huszár Bandi a természettankönyvét Vili felé tartotta, mint a ministráns a papnak az evangéliumot, hogy olvassa belőle a leckét, de a könyv lapján egy arckép volt. Novák Hilda fotográfiája. Az a csinos, bájos arcképe, mely kirakatokban is látható, s a helyi fényképész szívessége folytán nem egy diák birtokába jutott.

Novák a hetedik pad fölé hajolva várta feleletet, de fél szemmel MEGLÁTTA a fotográfiát, mielőtt még eldughatta volna a diák.

Ügy tett, mintha nem vette volna észre. Odaszólt indulatosan:- Ne ízetlenkedjenek. Mit vihognak?

Azzal járni kezdett, izgatottan, le-föl a padok között. Megkerülte a dobogót, újra visszament Liszner elé, a hetedik pádhoz.

Női nevek voltak ide bevésve, nyíllal átlőtt szívek, geometriai idomok, trá339