Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT HÚSZAS ÉVEK - Szegedy-Maszák Mihály: Édes Anna: regény és/vagy példázat

kivégzéseket, és a legszörnyűbbet is, a szörnyűségében a legvisszataszítóbbat, a tizenkettedik szint, a falansztert, mely a rózsát kigyomlálta, számokat adott az embereknek, s Plátót, az ellenforradalmárt írói kataszterébe sorozta és bor­sóra térdepeltette”19 Történeti tapasztalat is meghúzódik Vizyné unokaöccsének fölszínessége mögött. A regény többi szereplőjéhez hasonlóan itt is apró szövegrészek alap­ján alkothatja meg az olvasó a szereplő jellemét. A XI. fejezet arról tesz emlí­tést, hogy az úrfi két könyvet hoz magával a budapesti látogatásra: az egyik az így írtok ti..., a másik az Egy óra alatt angolul-, a rákövetkező fejezetben pedig a következő mondat olvasható: „Egy pathefonba is jegyet váltott, Wagner Bolygó hollandiját hallgatta.” E mű nyilván nincs összefüggésben a szereplő értékrend­jével, de magyarázatra szorulhat, miért éppen erre az alkotásra esett az író vá­lasztása. Talán megkockáztatható, hogy a regény történése a fölidézett opera szövegkönyvének mintegy torz, csúfondáros kifordítása. Ennél valószínűbb, hogy az utalás a német szerző „romantikus operá”-ja arra hivatott emlékeztetni az olvasót, milyen távol áll a „magas”-nak nevezett művészet világa a regény e sze­replőjének kisszerűségétől. Kosztolányi valóban türelmet hirdetett a különböző értékrendek iránt, de ez korántsem jelentette azt, hogy nem látott áthidalha­tatlan távolságot népszerű és művészi között. Nemcsak A gésák szerepeltetése igazolhatja ezt a föltevést, de az a cikke is, amelyet egy Schopenhauerről írt operettről jelentetett meg 1923-ban. Végszavai hanyatlás megnyilvánulásaként értelmezik a szóban forgó műfaj sikerét: „A középkor imádta az Istent, s nem tűrte az istenkáromlást. A XIX. század legalább az Embert tisztelte, s tiltako­zott volna az ellen, hogy egy tökfilkó haszonszerzés címén beletörölje sáros tollát egy lángelmébe. De a XX. század, melyet „nagy idők”-nek neveztek a há­ború elején, már az emberkáromlás iránt is érzéketlen. Enyhe, dallamos, rózsa­szín agylágyulás borul föléje”20 Kosztolányi más műveiben is Wagner alkotásaira tett utalással sugallta a mű­vészet kisajátítását, vagy egyszerűen az értékessel szemben megnyilvánuló kö­zönyösséget. Ilyesféle szerep tulajdonítható például az Esti Kornél ötödik feje­zetében, a Rabló „betérőben” játszódó részlet, egyik csúfondáros mondatának: „A gépzongora a Tannhäuser nyitányát játszotta”.21 Talán jellemző, hogy ko­rábban nem ilyen rövid jelzés, hanem hosszabb szöveg emlékeztetett a művé­szettel szemben megnyilvánuló értetlenségre. A szerb című elbeszélés (1912) groteszk humora elválaszthatatlan a következő szavaktól: 19 Kötetben: Kosztolányi Dezső, Tükörfolyosó: Magyar írókról, szerk. és a jegyzeteket kész. RÉZ Pál, Budapest, Osiris, 2004, 146. 20 Pesti Hírlap, 1923, július 1. - Kötetben: Kosztolányi Dezső, Hattyú, az írásokat össze­gyűjtötte és a szöveget gondozta RÉZ Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1972, 169. 21 Kosztolányi Dezső összes novellái, a szöveggondozás és a jegyzet Réz Pál munkája, Bu­dapest, Osiris, 2007, 481. 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom