Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kenyeres Zoltán: Két epizód a Nyugat vitáiból
írnak regényeket, verseket, drámákat. De az angolok nem megrémülnek ettől, nem elutasítják ezt, nem tiltakoznak ellene, hanem büszkék erre, és támogatják, például büszkék arra, hogy egy lengyel hajósinas nagyszerű regényeket írt angolul. Nemhogy nem ijednek meg ettől a perspektívától, hanem szinte elvárják a világtól, hogy így tegyen, hogy a világ sokszínűsége, sokfélesége, az emberek ezerféle sajátossága az ő nyelvükön fejeződjék ki. Németh pamfletje körül széleskörű sajtóvita keletkezett, de ebben a polémiában a Nyugat nem szólalt meg. Az asszimiláció-kérdés azonban a Nyugat hasábjain is megfogalmazódott: amikor 1935-ben - már a szkizma idején - megjelent Pap Károly Zsidó sebek és bűnök című könyve. A Nyugatban Illyés Gyula írt róla. Ő nem ijedt meg az asszimiláció esetleges következményeitől, mint Németh László: sokkal liberálisabb álláspontot foglalt el az asszimiláció kérdésében. Látszólag. „A zsidóságot - írta - a magyarság nem mint nemzetet vagy fajt fogadta magába, hanem mint egyéneket. Ez volt a hallgatólagos alku és ez kulcsa a megoldásnak is.”5 Az a kulcs, az a feltétel a befogadásra, ha megtagad minden kapcsolatot a régi közösséggel és „tökéletesen vállalja az új sorsot” Más hang volt ez, mint a határozott elutasítás hangján megszólaló Németh Lászlóé. De eredetét, genezisét tekintve ez az eszmemenet is a 19. századi romantikus fogantatású „tiszta nemzetállam” koncepciójában gyökerezett. Gyertek, jöhettek, de csak úgy, hogy általatok többen legyünk, talán erősebbek is, de még mindig egyfélék. Amit legfőként őrizni kell, az az egyféleség. A 19. században ez az asszimilációs eszme működésképesnek bizonyult néhány helyen, pl. a forradalom utáni Franciaországban, nálunk és a soknemzetiségű Kelet-Európábán azonban csak további megoldhatatlannak mutatkozó kérdéseket vetett fel. A 20. század aztán kezdte felváltani a teljes hasonulást és önfeladást követelő asszimiláció fogalmát egy másik fogalommal, egy másik megoldási kísérlettel. A multikulturalitás gondolatával. Gyertek, jöhettek, általatok többen leszünk, talán erősebbek is, de mindenképpen többfélék. A többféleség nem gyengeség, hanem erő. Ha nem kell feladnotok múltatokat, kultúrátokat, nyelveteket, vallásotokat, akkor őszintébben és tisztább szívvel kapcsolódtok be az új társadalom nagy közösségébe. Jobban dolgoztok. Jobban bízhatunk is bennetek. Ez az ideológia ma terjedőben van a világban, tegyük hozzá a művelt világban, és van ahol már állami ideológiává vált: Kanadában. Ez a modern liberális demokrácia megfelelőnek látszó válasza a nemzetállam és az asszimiláció elavult és retrográd kérdésére. Babits utolsó szörnyűséges betegévei között az 1939-es év viszonylag kevesebb fizikai fájdalmat és szenvedést hozott. Abban az évben nem kellett újra megoperálni, 1938. novemberétől csak sugárkezelést kapott. Szörnyű volt az is, de tudott huzamosabban dolgozni. Abban az évben, 1939-ben jelent meg az Ember és szerep óta Babitsnak szinte személyes ellenfelévé váló Németh László 5 Illyés Gyula, Zsidó sebek és bűnök: Pap Károly könyve, Nyugat, 1935, 7, 37-41. 29
